Tegnap kivágta a tavaly a második körben draftolt rúgóját a Tampa Bay Buccaneers, de Roberto Aguayo nem sokáig maradt állás nélkül, ugyanis a Chicago Bears még a waiverről felszedte. Ez nagy könnyebbség volt a Bucs számára is, hiszen ezzel 428 ezer dollárt spóroltak meg, azaz Aguayo idei garantált fizetését, amit így a Bears fog állni.
Két érdekes dolog van az esettel kapcsolatban. Egyrészt, hogy Connor Barth most biztos rendkívül ideges, hiszen két éven belül másodszor ütheti őt el Aguayo az állásától, ugyanis tavaly ő volt a Buccaneers kickere, amíg le nem draftolták Aguayót és a szezon kezdetére természetesen nem maradt két rúgó hely a rosteren.
A másik pedig az, hogy a második héten jöhet az Aguayo bosszúmeccs, hiszen a Buccaneers és a Bears egymás ellen játszik majd a második fordulóban. Nem mellesleg az egy Mike Glennon bosszúmeccs is lesz.
Robert Aguayo a legbiztosabb lábú kicker volt az egyetemi foci történetében, 88,5%-kal értékesítette mezőnygóljait és minden egyes extra pontot bevágott. Ezért cserélt fel érte a Bucs a második körbe, azonban a profik között csupán 22/31-es mezőnygól- és 32/34-es extra pont-hatékonysággal tudott dolgozni. Ráadásul a Bengals elleni előszezon-meccsen is kihagyott két lehetőséget, ezzel pedig betelt a pohár és menesztették Tampában.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről