Hosszú hónapok után véget ért a huzavona és Vance Joseph megnevezte kezdő irányítóját. Aki követte a csapat felkészülést vagy látta az első két preseason meccset, azt nem érte váratlanul, hogy Trevor Siemian vezeti majd a csapatot az első fordulóban.
Természetesen a döntés után Siemian nagyon boldog volt, Lynch viszont rettentően csalódott. Siemian nagyon hálás az edzőknek és szeretné bebizonyítani, hogy jó döntést hoztak, akár hosszú távon is.
Remélem hosszú távon lehetek a csapat irányítója, szerintem meg tudom csinálni. Hosszú út áll még előttem. Tudom miben kell fejlődnöm és azt is tudom miben vagyok jelenleg jó. Mikor idejöttem a ligába, tudtam, hogy hosszú és nehéz út áll előttem, de minden egyes ismétlést, gyakorlatot azért csinálok, hogy jobb legyek. Én tudom, hogy minden héten, újra és újra meg kell küzdenem a helyemért, de én így készültem mikor ide jöttem.
Siemian – mint mindig – nagyon csendesen és szerényen kezelte a helyzetet, de egy hetedik körös rookie tudja milyen nehéz a kezdőbe kerülni. Ellenben Lynch, aki egy elsőkörös, franchise ígéret volt, már sokkal kevésbé volt elégedett.
Csalódott vagyok. Hittem magamban, hogy kezdő lehetek, de az edzők meghozták a döntésüket.
A döntés érthető és valljuk be, ha őszinte akar lenni Lynch akkor ő is sejtette ezt. Egyelőre tehát nem ő a franchise quarterback a csapatnál, de mindenképp résen kell lennie.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
Egyelőre én is Trevort preferálom Lynch-csel szemben.
Ugyanakkor tavaly nagyon impotens volt az offense, a red zone-ban is sokat kell javulni, mert a védelem egyedül sajnos nem képes meccseket nyerni (vagy csa ritkán).