Az Eagles 2015-ben egy hat éves, 63 millió dolláros szerződést adott a corner Byron Maxwellnek, aki bár nem volt olyan jó, mint a fizetése, azért nem is játszott rosszul. Az Eagles ennek ellenére tavaly tavasszal elcserélte őt, Kiko Alonsót és a saját első körösüket a Dolphins első körös pickjére (amit aztán tovább cseréltek az 1/2-re Carson Wentzért). Bár úgy tűnt, hogy az Eagles a csere győztese, végül a Dolphins és a Maxwell is jól jött ki belőle.
Annak ellenére, hogy Maxwell sérülésekkel küzdött a szezon során, remekül játszott, pont úgy, ahogy egy 10+ millió dolláros cornertől elvárná az ember. Ráadásul a Dolphinsnak a rájátszás is összejött, így a védő nem is lehetne boldogabb. Sőt, most már végre teljesen egészséges, az önbizalma is rendben van, és ha őt kérdezzük, akkor az Eagles csúnyán elszúrta.
Jól érzem magam. Második évem a rendszerben, a csapattársaimmal, elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel. Ami pedig az Eaglest illeti, hát, szerintem elszúrták, hogy túladtak rajtam. De már nem foglalkozok velük, csak a Dolphins érdekel.
A Dolphins és az Eagles nem fog találkozni egymással az alapszakaszban, viszont augusztus 24-én egymás ellen meccselnek az előszezonban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
Legutóbbi hozzászólások