Újabb korábbi első körös játékos lett, ha nem is bust, de kudarc Clevelandben, miután a csapat hivatalosan is kivágta a corner Joe Hadent. Ezzel a lépéssel 10 millió dollárnyi halott pénzt nyeltek be és mindössze 3 milliót spóroltak.
Haden a Bronws 1/7-ese volt a 2010-es drafton és sokáig úgy tűnt, hogy évekig megoldja a csapat egyik CB-posztját. 2013-ban és 2014-ben Pro Bowler lett, egyszer második csapatos All-Pro, kapott is a Brownstól egy 5 éves, 67,5 millió dolláros szerződést. Ironikusan vagy sem, pont ezután kezdett el egyre rosszabbul játszani, az utolsó két éve borzalmasra sikerült, a PFF szerint például csak a 88. legjobb corner volt tavaly.
A csapat egyébként az utóbbi egy évben folyamatosan próbálta elcserélni, de senkinek sem kellett Haden a hatalmas fizetése miatt. Állítólag most a Chiefs és a Saints volt a legkomolyabb kérő, ami már csak azért is vicces, mert pocsék anyagi helyzetben vannak, és emiatt esélytelen lett volna egy trade. Most azonban szabad a vásár, akár már ma is meglehet Haden új csapata.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
Állítólag a Steelers nagyon esélyes a játékosra, és már lépéseket is tett felé
Jó lenne ha elhoznánk, kéne egy jó corner :)