Úgy tűnik alig pár hónapig tartott az a remény az Osweiler fanoknak (léteznek egyáltalán?), mert cirka fél évvel azután, hogy a Browns megszabadította Osweiler fizetésétől a Texanst, most újra elcserélhetik. Na de ki adna érte bármit is?
Osweiler a Bowns első két preseason találkozóján is kezdett, a harmadikon azonban nem hogy nem kezd, de Hue Jackson szerint pályára sem lép. Márpedig a 3. előszezonmeccs általában döntő befolyással bír a kezdőirányító kilétére, a Brownsnál ez a személy úgy néz ki az idei draft második körében kiválasztott DeShone Kizer lesz. 1999 óta ő lehet a második rookie Browns QB, aki kezdhet az alapszakasz nyitófordulójában, az első az isteni Brandon Weeden volt még 2012-ben.
De hogy melyik csapat lenne hajlandó még fizetni is Osweilerért ezek után, az remek kérdés. $16 milliós cap hitje van, amit kevés csapat engedhet meg magának, és ahol irányítókérdés van, ott aligha egy Brock Osweiler szintű arc oldhatja meg a problémákat. Pedig a Browns remekül járna ha sikerülne elcserélni, hiszen trade esetén nem keletkezik utána halottpénz, és még kapnak is valami ellenértéket érte, ők pedig minden egyes draftpicket értékelni tudnak. Jelenleg azonban valószínűbb, hogy vagy a rosteren marad, vagy kivágják, még a $16 milliós dead money ellenére is.

Legfrissebb cikkeink
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
Ha kivagjak, akkor leszerzödtethetne a Denver, ott ugy hallottam iranyitoproblemak vannak :D
Ez azért ütne… :D
Belichick megvárja, amíg kivágják, majd összeszedi és csinál belőle egy HoF irányítót :-)
Bill bácsi nem a szart keresi hanem a csiszolatlan gyémántot?
Tudod, hogy a gyémánt is szar volt valamikor, ugye? ?
Akarod mondani szén? De ezen nem veszünk össze, ebből a szarból bizony sose lesz gyémánt, én mondom.
A szén pedig hogyan keletkezett? ? Na mindegy, Broki tényleg kuka..?
Ha jól emlékszem trade esetén a Browns állná a fizuja felét.
alapvetően ez nem lenne így, de a Browns hajlandó lehet bevállalni
Olyan megoldás nincs, hogy elcserélik és azt mondják hogy mittomén 10 millát ők állnak a fizetéséből? Így is spórolnának 6ot és lehet még egy hátsókörös cetlit is kapnának.
de, ez lenne a forgatókönyv
Elsö hangzasra nem järna rosszul vele a következö csapat. Adnänak neki egy “prove it” evet es utäna vagy kivägjäk dead money nelkül vagy van 2 evre franchise iranyitojuk 18 es 17 millaert. Viszont nem jo ajanlolevel, ha egy masodik rookie kiszorit egy 5. szezonos iranyitot.
De most ez mire jó, hogy így szivatják Brokit? Egyszer azt mondják őt akarják kezdőnek, néhány napra rá meg már nem is kerül a meccsnapi keretbe?