Nincs könnyű helyzetben a New Orleans Saints, akik a liga egyik leggyengébb védelmével rendelkeznek, de pénz meg nem áll a házhoz, hogy jó játékosokkal megerősítsék azt. Ráadásul egyik legjobb védőjátékosuk könnyen lehet, hogy abbahagyja a focit, amivel még nagyobb gödörbe kerülne a defense. Néhány helyen azonban megkezdenék az ideiglenes tűzoltást.
Ian Rapoport, az NFL Network insidere szerint ugyanis előszeretettel kutakodik cornerback után Mickey Loomis, a csapat general managere, hiszen az első körös újonc Marshon Lattimore-on és a harmadik évére készülő Delvin Breaux-on kívül nincs is igazán ígéretes játékos ezen a poszton, hiszen a legjobb backup az a Sterling Moore, aki két éve keresi a régi formáját. Éppen ezért két veterán szabadügynököt is meghívtak a csapathoz, név szerint az ex-Eagles és Bills játékos Leodis McKelvint, illetve a Seahawks és a cardinals korábbi játékosét, Tharold Simont is.
A 31 éves McKelvin sokáig a Bills védelmében ténykedett, majd tavaly követte egykori védőkoordinátorát Philadelphiába, de nem jött be ez a váltás, így mindössze egy év után az Eagles kivágta. A 26 éves Simon bepróbálkozott idén a Redskinsnél is, de végül nem lett belőle semmi, most pedig szülőállama csapatába kaphatna újabb esélyt. Egyikükkel sem lenne erősebb a kezdő, de merítési lehetőségnek még elmegy, másra amúgy sincs pénze a Saintsnek.
Ám nem csak a cornerback poszton szeretnének mélyíteni, hiszen a veterán pass rusher Jason Jones is a Saints kötelékébe tartozik most már.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala