Vince Wilfork nemrég bejelentette a visszavonulását, így már nem láthatjuk a pályán az utóbbi évtized egyik legjobb DT-jét. Nagyon sikeres és eredményes pályafutása volt (13 szezon, öt Pro Bowl, két gyűrű), ezzel ő maga is tisztában van, azonban van egy dolog, amit nagyon bán:
A szüleimnek nem volt lehetőségük rá, hogy láthassák, ahogy a fiuk beteljesíti az álmát. Ez minden nap fizikai fájdalmat okozott nekem. Egy perc nem múlt el enélkül. De tudom, hogy a legjobb helyen vannak. Köszönöm, David és Barbara Wilfork!
Amikor Wilfork freshman volt az egyetemen, az édesapja veseelégtelenségben meghalt, rá fél évre pedig az édesanyja stroke-ot kapott, és szintén életét vesztette. Így egyikük sem láthatta, ahogy Wilforkot kiválasztja az első körben a New England Patriots, nem láthatták, hogy évekre a liga legjobbjává válik a posztján, és hogy sikert sikerre halmoz. Épp ezért emelte ki Wilfork a barátait és a családját (a feleségét és a gyerekeit), akik végig mellette voltak és támogatják:
A családomnak és a barátaimnak: köszönök minden áldozatot! Tudom, hogy néha nehéz volt a karrierem miatt, de hiszem, hogy végül megérte.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Bujdy on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
David és Barbara WilFork! Ilyen tematikájú cikkben légyszi javítsátok..
És nem stoke, hanem stroke.
Istenem de fog hiányozni! Ő volt a nagy kedvencem… egy hihetetlenül jó ember és egy igazi kalsszis.
Jó pihenést 75ös!