Jay Cutlert tegnap hivatalosan is bemutatták a Dolphins új irányítójaként, miután 10(+3) milliós szerződést írt alá a csapattal Ryan Tannehill sérülése után. Ahogy ezt megszokhattuk Cutlertől, elég lazán vette a sajtótájékoztatót.
Az a jó, hogy irányító vagyok, úgyhogy nem kell kiváló kardiovaszkuláris formában lennem.
A viccet félretéve Cutler elmondta, hogy lett volna pár hely, ahová szívesen visszatért volna, de ez volt a lista tetején, hiszen Adam Gase-t már 2006 óta ismeri, azóta hogy a profik közé került, ismeri a rendszerét és jól megértik egymást. Mikor Gase múlt héten felhívta, elég gyorsan meg tudtak egyezni.
Arról is kérdezték, mennyit dobálgatott, míg élvezte a nyugdíjas hónapokat:
Két fiam van, szóval mindig csinálunk valamit. Néha lementem a Vanderbilt Egyetemre is, reggelente kosaraztam és focitábor is volt, úgyhogy nem sodródtam el.
És arról, hogy a felesége hogy fogadta a visszatérését:
Szerintem elege lett abból, hogy otthon vagyok. Látta, milyen jó lehetőség ez és teljesen támogat benne.
És arról, hogyan fog hozzászokni az új környezethez:
Sok dolgot fel kell dolgozzak. El akartok találni a következő meetingre, megtudni hol az étkező, aztán kezdhetem megtanulni a támadószisztémát és a srácok neveit.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok