A Colts elmúlt 2-3 éve, jócskán arról szólt, hogy Andrew Luck aktuális egészségügyi állapotát vizsgálta a csapat és mérlegelte, hogy játszhat-e a klasszis irányító vagy nem. Ez a vesszőfutás pedig nem akar véget érni, ugyanis, idén is úgy vágunk neki training campeknek, hogy Luck nem teljesen egészséges.
Az teljesen világos, hogy a csapat azt szeretné, ha Luck bevethető lenne, de ennél is többet ér nekik, ha végre valahára teljesen 100%-os tud lenni. Márpedig az irányító továbbra sem edz a csapattal, pedig alig egy hónap van a szezonig. Az ennél is rosszabb hír, hogy egyelőre nincs vélemény a lehetséges visszatérés időpontjáról. A legutolsó jelentésben is inkább ködös jelek olvashatóak.
A legutóbbi két edzésen sem vett részt Luck. Chuck Pagano jelzései arra utalnak, hogy hamarosan megjelenik, de az irányító továbbra is PUP listán. A szombati edzésig Luck nem lép kamerák elé, így a további állapotáról nincsenek nyomok.
A legnagyobb probléma nem feltétlenül az, hogy nem edz még a csapattal, nem is az, hogy esetleg kihagyja az első pár hetet. Az igazán nagy probléma, hogy nem telik el úgy egy teljes szezon, hogy minden mérkőzésen pályára tudna lépni. Korai még bármit is kijelenteni, de akármennyire zseniális játékos, ilyen egészségügyi háttérrel nem fognak az egyről a kettőre jutni vele.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Az utolsó mondat mit akar jelenteni? Netán azt, hogy a Colts iakár már a következő idény után elgondolkodik a Luckkal való folytatáson, és más után nézhet? Annak idején gyakorlatilag mindent (egy teljes idényt) adott a Colts azért, hogy Luckot ők választhassák ki. És bár azóta eltelt pár szezon, és a nagy áttörés még várat magára, szerintem még 2-3 évig türelmes lehet a Colts.
Ki most ott a csere QB?
Scott Tolzien
Az utolsó mondatot én sem értem teljesen :) Próbáljon meg !bárki! egészséges maradni, az utóbbi 2-3 évben a Colt aktuális fala mögött! Ha bármelyik NFL szakíró azt meri leírni, hogy Luck sérülékeny….hát lelke rajta :D