Nem volt kétség afelől, hogy Ezekiel Elliott be fogja nyújtani a fellebbezést a 6-meccses eltiltása után, ez az éjszaka folyamán hivatalosan is megtörtént. A ligának 10 munkanapja van megszervezni a meghallgatást, erre várhatóan augusztus 29-én kerül majd sor.
Elliottot azért tiltották el, mert megsértette a Personal Conduct Policyt azzal, hogy állítólag több esetben bántalmazta akkori barátnőjét. Az NFL az egyéves nyomozása alatt előkerült bizonyítékok alapján döntött így, pedig még csak bírósági eljárás sem indult ellene.
Az egy nagyon jó kérdés, hogy meddig fog tartani ez az egész huzavona és hogy például eltolják-e, vagy felfüggesztik-e Elliott hatmeccses eltiltását, ami nagyban megváltoztathatná a Cowboys szezonját, akik így nagyon nehéz első 6 találkozóra számíthatnak, hiszen játszanak a Giants, a Broncos, a Cardinals és a Packers ellen is a szezon elején. Az erős támadófaluk persze segíti majd őket és feltehetőleg egy többtényezős futójátékuk lesz Darren McFaddennel és Alfred Morrisszal a főszerepben.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?