Connect with us

Hír

Ezúttal a Saints WR-jei jelentkeztek be a liga legjobb egysége címre

Az év ezen szakaszában minden játékos fel van pörögve már az előttünk álló szezonra és amikor csak tehetik csapatuk vagy épp saját maguk teljesítményét hype-olják a médiában. Persze ez a magatartás teljesen védhető, mert mégis mit feleljenek az újságíróknak? Csak nem fogják saját magukat vagy csapatukat lehúzni.

 

 

Így nem meglepő, hogy a New Orleans Saints elkapója, Willie Snead véleménye szerint a jelenlegi legjobb WR különítmény az övüké. Ezt persze sokan mondták már Snead előtt is a saját egységükről. Volt, akinek el is hittük és volt, akire nevetve legyintettünk. A fiatal elkapó az első kategóriába tartozik. A számok alapján pedig ez egyáltalán nem meglepő még akkor sem, hogyha a Saints egy 1000 yardos elkapót veszített azzal, hogy elcserélte Brandin Cooksot a New England Patriotshoz.

A Michael Thomas, Willie Snead duó tavaly is kiválóan teljesített, ketten együtt túllépték a 2000 elkapott yardot és 13 TD-t tettek a közösbe. A távozó Cooks pótlására ugyan csak Ted Ginn Jr. érkezett, tight end poszton pedig még mindig Coby Fleener a legjobb opció, de a helyzet még így sem aggasztó, hiszen Drew Brees kivétel nélkül bárkiből képes értékelhető célpontot faragni, ez pedig valószínűleg ezzel a két delikvenssel sem lesz másképp. Ha ez sikerül, akkor a Saints szimpatizánsainak idén sem a támadójáték miatt kell aggódniuk.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!