Idén is megrendezzük a szokásos Fűzővel kifelé! fantasy bajnokságunkat, ahol ugyebár öt osztályon belül harcolnak a játékosok a feljutásért vagy a kiesés elkerüléséért. Múlt héten a tavalyi játékosainké volt a terep, most azonban az újoncoké a főszerep!
Ám előtte álljon itt egy szolgálati közlemény
[quote]Azok a játékosok, akik tavaly velünk játszottak, de most nem jelezték a határidőn belül, hogy idén is részt vennének, töröltük az adatbázisunkból! Ez annyit tesz, hogy a héten újraregisztrálhatnak, de nem a korábbi ligájukban kapnak helyet, hanem az egyik ötödosztályú liga valamelyikében. Viszont mivel sok ilyen eset történt, ezért több bajnokságban helyen a feljutók száma is módosult, így ne lepődjön meg az illető, aki mondjuk az ötödosztályban negyedik lett, de a negyedosztályba kapott meghívót.[/quote]
Röviden a bajnokságról
Az FK! bajnokság öt osztályból és 31 ligából áll, minden liga 14 csapatból áll. Az első osztályban 1, a másodban 2, a harmadban 4, a negyedben 8, az ötödben 16 liga található, melyek között feljutás és kiesés is lehetséges. Az első osztályból értelemszerűen nem juthatsz feljebb, valamint az ötödosztályból sem eshetsz ki. Minden más esetben a bajnokság első két helyezettje, vagyis akik a döntőben részt vesznek, automatikusan feljutnak, míg a bajnokság utolsó négy helyezettje kiesik az adott osztályból. Fontos, az FK! szerkesztő GM-ek nem eshetnek ki, illetve nem juthatnak fel! Vagyis ha egy szerkesztő 2. lesz, akkor a 3. helyezett jut feljebb, illetve ha 11., akkor a 10. helyezett fog kiesni.
Most pedig akkor legyen szó a regisztrációról! Új játékosainknak nincs más hátra, mint elküldeni a fuzovelkifele@gmail.com email címre a
– teljes nevét;
– a csapatának a nevét;
– illetve egy email címet, amire majd postázzuk a meghívót.
A regisztráció határideje: augusztus 20., vasárnap 23:59!
FONTOS! Olyan csapatnevet adj meg, amit a későbbiekben is használsz! Az nfl.com-on tudomásunk szerint ékezetek nélküli, max 20 karakteres csapatnév adható meg, így ti is ez alapján válasszatok a franchise-otoknak nevet. De ami még ennél is fontosabb, hogy csak olyan email címet adjatok meg, amit folyamatosan néztek, mert ha panasz jön arról, hogy nem kaptál meghívót, mert olyan email címet adtál meg ami már nem él vagy nem követed a beérkező leveleidet, azzal nem tudunk mit kezdeni.
A részvétel menete
1. Elküldöd a regisztrációdat, amit mi beviszünk a rendszerünkbe. Sikeres regisztráció esetén válaszemailt küldünk.
2. A regisztráció határidejének lejárta, vagy az összes liga megtelését követően elkezdjük szervezni a ligákat. Ez egy köremaillel jár, amit a liga szerkesztő GM-e küld ki a 13 résztvevőnek, benne egy Doodle kérdőívvel, amin a draft időpontjáról egyeztettek, illetve a meghívók kiküldése is ekkor történik.
3. A megszavazott időpontban megtörténik a draft, onnantól pedig már nincs kiszállás, hiszen csak a draft kezdetéig módosíthatóak a résztvevők.
Ugyan van nagyjából 120 helyünk, a tavalyiból kiindulva nagyon hamar betelnek, így érdemes minél előbb regisztrálni, ha nem akartok a bajnokságból kimaradni! A héten több fantasy cikkel is jelentkezünk majd, hogy segítsük az újakat, illetve vitatémát indítsunk a rutinos rókák között. Kellemes felkészülést kívánunk minden játékosunknak!
UPDATE: BETELTÜNK!
Mi sem gondoltuk volna, de kevesebb mint 24 óra alatt elkelt az összes szabad hely, ami azt jelenti, hogy idén több, mint 400 játékosunk lesz! Sajnos így már nem tudunk felvenni újabb játékosokat, nekik csak azt tudom tanácsolni, hogy jövőre próbálkozzanak újból, hiszen idén nagyon sokan nem jeleztek vissza.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Sziasztok!
Ha valakinek nem elég egy IDP-s fantasy liga, akkor indítottam egyet, ugyanezek szabályok szerint, mint az FK!-s ligák működnek. Kérlek titeket csak aktív, legalább 1 év IDP-s tapasztalattal rendelkező személyek jelentkezzenek, az új játékosok számára majd itt van az FK-s liga, őket kérem ne jelentkezzenek. A draft augusztus 26-án 19:00 órától lenne, ezen nincs variálás, max 1 óra +/- , ha valakinek igazoltan ütközne az FK-s draftjával. Akit érdekel a dolog a cedarwood77@gmail.com E-mail címen jelentkezzen, amíg van szabad hely addig 2 napon belül visszaírunk a liga linkjével és jelszavával, viszont már nem sok szabad hely van, aki érdekel ne habozzon!
Valamint korábbi kommentből láttuk, hogy akár lenne igény sima standard ligára is, szóval, amennyiben valóban van rá igény a barátommal elirányítanánk 1-1 ligát, a hagyományos szabályok szerint, ahogy az nfl-managed ligák is működnek, annyi, hogy elképzelhető, hogy 12 csapatos lesz a liga, szóval ide is várunk AKTÍV játékosokat, és fontos, hogy aktív, mert ez adná a különbséget az nfl-managed ligákhoz képest. Jelentkezés itt is a fent említett E-mail címen, írjátok bele, hogy az IDP a standard, vagy esetleg mindkettőbe jönnétek, és ezeknél a draft egy megbeszélt/megszavazott időpontba lenne majd.
Öcséimmel összesen 3an játszanánk, az FK-ligákról lemaradtunk, és hasonló a gondunk, mint sokaknak: nincs elég aktív társunk (aki elkezdi, de utána rá se néz, na olyan sok van…). Én inkább standardban gondolkodom, úgyhogy ha lenne egy ilyen ligában min. 3 hely, riasztom a többieket…
Kedves Zotyman. Én sima fantasyban benne vagyok, ha tényleg komolyan veszitek. Nekem is volt korábban ezzel bajom. Szóval én szívesen csatlakozom. Valamint lenne egy olyan kérdésem, hogy az IDP annyiban tér el a standardtől, hogy ott Defense játékosokat kell draftolni offense helyett? Köszi
Sziasztok!
Én is tudnék 2 embert (velem együtt), akik szívesen játszanának standard ligában. És foglalkoznánk is vele. Ha vagyunk elegen, esetleg csinálhatnánk egy sajátot. Mit szóltok hozzá?
Én benne vagyok. Közben köszönöm, de kiderült számomra az IDP liga, hogy itt defense játékosok is vanna offense mellett. :D
igen az IDP-s annyiban tér el,amúgy ha írtok az E-mail címre akkor estig válaszolok a linkkel és jelszóval, hely az van még bőven és mint fentebbi kommentbe is írtam 2 ligát is indítunk ha kell.
a standardba van még hely bőven,meg ha szükséges 2 ligát is elindítunk,ha írtok az E-mail címre, majd este válaszolok a liga linkjével és jelszavával.
OK, köszi szépen. Egyikünk még nem reagált, de ma felhívom, utána megy a mail.
ha valaki lemaradt de mindenképp indulni akar egy IDP-s ligába, akkor indítunk egy másikat is a barátommal, mert ez előző már betelt nálunk is, ebbe már jöhetnek újoncok, az egyetlen kritérium az aktivitás, jelentkezni a cedarwood77@gmail.com E-mail címen tudtok erre is, annyi, hogy írjátok bele hogy az IDP-sre vagy standardra jönnétek( mert még arra is megy a jelentkezés), és majd csak csütörtöktől kezdünk el ezekre a az E-mailekre válaszolgatni,és a draft egy megszavazott időpontban lesz,minden ugyanúgy megy majd, mint az FK-s ligák esetében.