Mitchell Trubisky félelmetesen jól mutatkozott be a Bearsben, miközben Mike Glennonnál egész biztosan nem lesz borzalmasabb teljesítmény, Mark Sacnhez pedig olyan, amilyen. Ennek ellenére John Fox mester még nem akar változtatni a sorrenden:
A depth chartunk nem fog változni egy mérkőzés után. Egy nagyon jó védelem ellen játszott az első csapat, hisz a Broncos D vélhetően top3-as egység a ligában. Meg tudom érteni, hogy ti talán változtatnátok, de mi nem fogunk egy meccs alapján.
Foxnak abban igaza van, hogy egy mérkőzés nem jelent semmit, hisz például minden idők legnagyobb bustja, Ryan Leaf egy előszezonmeccsen porig alázta a Coltsot és Peyton Manninget. Ennek ellenére Manning jövőbeli Hall of Fame-er legenda lett, Leaf pedig kikopott a ligából és csak most kezdi rendbe tenni az életét.
Azonban el kell ismerni, hogy Trubisky 18/25, 166 yardos, egy TD-s mutatója igen jól néz ki, ahogy magát a játékát is öröm volt nézni. Ezzel szemben Glennon hozott egy nullás passer ratinget: nyolc passzából csak kettő volt jó, 20 yardért és interceptionért. Persze, a Broncos védelem tényleg nagyon jó, de ennyire homálynak nem kellene lennie még egy előszezon meccsen sem. Főleg, hogy neki aztán nagyon kell bizonyítani:
- 1. passz – sikertelen
- 2 passz – túldobta Zach Millert harmadik kísérletre, amiből Chris Harris 50 yardos pick-sixet szerzett
- a következő három támadósorozatban a Bearsnek összejött egy 3&out, elveszítettek egy fumble-t, majd puntoltak a Broncos 39 yardosánál.
Ezután jött Mark Sanchez, aki négy passzkísérlettel, egy jó átadással és négy yarddal zárta a napot, és bár egy meccs után nem kell elkapkodni semmit, nem történne nagy szentségtörés, ha már most lecsúszna a depth chart harmadik helyére ezek után (de ezt Glennonról is elmondhatnánk).

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Ragi on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli