Újabb hírtől robbanhat fel az internet, ezúttal (ismét) Roger Goodell lehet a téma. Az NFL jelenlegi komisszárját ugyanis az utóbbi években rengetegen kezdték el utálni, mert indokolatlan döntéseket kezdett el bevezetni (például a No Fun League-et), nem beszélve a Tom Brady és Zeke Elliott ellen vezetett hadjáratáról, ami miatt eléggé megosztó lett az NFL világában. A hírek szerint azonban még további 7 évig is el kell őt viselnie a gyűlölködőknek.
A Sports Buisness Daily újságírója, Daniel Kaplan szellőztette meg a hírt, miszerint az NFL jelenlegi főnökével hosszabbítani terveznek, méghozzá 2024-ig. A jelenlegi szerződése a 2019-es szezon végéig érvényes, így nem csoda, hogy lassan előkerülnek a hosszabbításról szóló hírek, de a megítélésének jelenlegi állapotában azért ez váratlan lehet. Elliott 6 meccses eltiltása miatt ugyanis sikerült újabb embereket, de ami legfontosabb, újabb tulajdonosokat is magára haragítania, ami nem feltétlen tesz jót a renoméjának a lejáró szerződése előtt.
Ugyanakkor más okból is érdekes lehet a helyzete, mert amíg az ő szerződése 2020-ban, a CBA, azaz a Kollektív Szerződés 2021-ben fog lejárni, és már most félnek attól, hogy ez egy újabb sztrájkhoz vezethet majd, sőt, néhányan egyenesen biztosra veszik. Ez pedig könnyen lehet, hogy egy új vezetőt kíván maga után, és nem Goodellre bíznák ennek a levezetését. Azt viszont nem lehet elvenni a jelenlegi komisszártól, hogy elképesztő pénzeket hoz az NFL-nek a regnálása alatt, ami szintén döntő befolyással bír a tulajdonosok körében.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Bujdy on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó