Elég rossznak kell lenned ahhoz, hogy a világ egyik legnagyobb piacán, New Yorkban is simlis eszközökkel kelljen hivatalos nézőszámot növelned. A Jets pedig elég rossz ehhez jelenleg.
Állítólag 30.000-40.000 embert vártak a Jets éjjeli, Titans elleni első előszezon-meccsére, azonban a meccs kezdetekor lőtt felvételek és a helyszínen helyet foglalók elmondása alapján ennél jóval kevesebben voltak kíváncsiak a zöldek szezonkezdésére.
Ezzel még igazából semmi probléma nem lenne, azonban előkerült egy olyan felvétel, ahol a Jetsnél dolgozó személyzet olyan jegyeket szkennelt be, amiket nem adtak el valójában, ezzel próbálták növelni a hivatalos nézőszámot és a szemtanúk szerinti 15-20 ezer nézőből így lett 30 ezer. Úgy tűnik nem csak itthon képesek ilyen trükkökhöz folyamodni, hogy jobb színben tüntessék fel a hazai csapatot a nézőszám, tehát az érdeklődők számának növelésével.
https://twitter.com/NTLTreasures/status/896537482434629634?ref_src=twsrc%5Etfw&ref_url=http%3A%2F%2Fdailysnark.com%2Fnew-york-jets-employee-caught-faking-fan-attendance-numbers-scanning-unsold-tickets%2F

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala