Pár hete még tele volt az internet izgatott hírekkel, hogy az NFL nagy párharcai mellé egy újabb emelkedik a Rams és a Chargers között. Több hír is megjelent, hogy a két csapat egyaránt el szeretné nyerni a szurkolók szimpátiáját és ezzel meghódítani magának Los Angelest. A preseason alapján ez egyiküknek sem sikerült.
A múlt heti közös mérkőzésüket ugyanis olyan kevesen nézték, hogy egy 13 éves csúcsot döntött meg ezzel a két együttes. A CBS ratingje szerint még a hihetetlenül izgalmasnak tartott Buccaneers-Jaguars előszezon mérkőzést is sikerült alulmúlniuk, így állították fel az új negatív csúcsot.
Számokban kifejezve ez 2.2 millió embert jelent egy olyan városban, ahol 18 millió ember él. Sokan arra hivatkoznak, hogy a mérkőzés időpontja volt a hibás, ugyanis egy este volt az évszázad bunyójának meghirdetett Mayweather-McGregor ütközettel, amiben részben van is igazság, de a két adás között csaknem 4 óra telt el, valamint még ennek figyelembevételével is alacsony a nézettség.
Los Angeles tehát még nem ég teljes futball lázban, ez pedig kicsit aggasztó lehet a ligának, ugyanis az ország második legnagyobb piacáról van szó, ahol immár két NFL csapat is működik. Ez az alapszakaszban ugyan még javulhat, de nem árt figyelembe venni ezeket az intő jeleket.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Azért ez mégiscsak a preseason….. az meg a kutyát sem érdekli kb. Ha az alapszakaszban is majd ilyen gyász nézőszámok lesznek akkor érdemes ehet elgondolkodni.