Jacoby Brissett a tavalyi draft harmadik körében kelt el, kisebb meglepetésre a Patriots választásával. Kihúzása több szempontból is érdekes, ugyanis Brady még jó ideig a parketten lehet, ráadásul mögötte már akkor is ott volt egy fiatal növendék Garoppolo személyében. Brissett ráadásul nem az a tipikus pocket-system irányító, akire a Patriots szeret építkezni. Idén már remeg is a léc a lábai alatt.
Brissett amennyire váratlanul lett draftolva, legalább annyira váratlanul a kezdőben is találta magát. Brady ugyanis eltiltott volt az első négy mérkőzésre, Garoppolot pedig a sérülések érték utol, így két mérkőzésen is ő lépett pályára. Az egyiken rendesen elkalapálták a Texanst, ám a másodikon már kikaptak a Bills csapatától. Brady visszatérése után pedig nyilván nem osztottak neki lapot.
Idén azonban annyira rossz helyzetbe került, hogy a végső keretszűkítések előtt alatta is remeg a talaj. Egyelőre úgy néz ki, hogy benne ehet a végső keretben, de abban a pár játékosban van, akik a feláldozhatók között foglalnak helyet, ha esetleg a bajnoknak mégis kellene pár játékos. Az elmondások szerint Brissett nem nyújtott kellően eleget, így kerülhetett ebbe a kérdéses helyzetbe, de hacsak valami váratlan nem történik mégis ott lesz a csapatban.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Bujdy on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- Loosername on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- GB-DB on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Hogy értitek, hogy “remeg a léc a lábai között?” :O