Elég szerencsétlen módon indult a Dolphins szezonja, ugyanis Tannehill sérülést szenvedett, így rögtön egy beugró irányítóval kellene megvédeniük tavaly szerzett playoff helyüket. Cutler azonban az egyik legjobb lehetőség volt a csapat számára és néhány játékos már most úgy érzi, szép szezon előtt lehetnek. Az egyik ilyen Devante Parker, aki szerint már most megvan az összhang a beugróval.
Mindössze 18 nap és három előszezon mérkőzés után kijelenteni ilyet elég korai, de van olyan hogy játékosok tényleg ráéreznek a másik szokásaira. A tegnapi előszezon mérkőzésen például egy 72 yardos játékot hoztak össze közösen és kevésen múlt, hogy nem TD lett a vége. Parker elismerően beszélt Cutler játékáról.
Szereti megdobni a hosszú labdákat. Ha alkalma van akkor elengedi a kezét. Szereti a magas elkapókat, akik képesek mélyen is hasznosak lenni. Már edzésen éreztem, hogy szeretné megpróbálni ezeket a dobásokat, hát most meg is csináltuk. Remélem tudom folytatni vele ezt a jó összhangot.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről