Raewkwon McMillant nagy reményekkel draftolta a Dolphins az idei draft második körében, hiszen az Ohio State-ről kikerülő linebacker már az első előszezon meccs előtt úgy tűnt, hogy máris megnyerte magának a középső linebacker szerepet a kezdőcsapatban. Ám amint pályára lépett, elszakadt a keresztszalagja, amivel ott be is fejeződött számára a 2017-es idény. Mivel nem ő az első linebacker aki idén kiesett a floridaiaktól, pótolniuk kellett a hiányosságukat.
A tűzoltó szerepre a 30 éves veterán szabadügynököt, Rey Maualugát választották, aki korábban 8 idényen át volt a Benglas linebackersorának közepén. Rutinból tehát nem lesz hiány, hiszen Kiko Alonso mellett az ex-steelersös, 31 éves Lawrence Timmons is a kezdőcsapat tagja, a cserék között viszont alig pár éve profi játékosok találhatók. Maualuga tavaly kiesett a pikszisből Cincinnatiben, hiszen mindössze 6 meccsen kezdett a védelemben, és végül a szerződését sem hosszabbították meg. Legjobb idényében, 2012-ben 122 tackle, 1 sack és 4 leütött passz szerepelt a neve mellett.
A Dolphins linebackersora ezzel szinte teljesen kicserélődött, a nevesebb játékosok közül csak Kiko Alonso maradt hírmondónak a tavalyi egységből. Koa Misi IR-re került nyaksérülés miatt, Jelani Jenkins és Spencer Paysinger pedig távozott a csapatból. Maualuga a harmadéves Mike Hull-lal küzdhet meg a kezdőért.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről