Connect with us

Beharangozó

Preseason Week 1

Hivatalosan is futballszezon van, hiszen bár tétmeccsek még nincsenek, a felkészülés már javában elkezdődött, most pedig sorra jönnek a különböző felkészülési találkozók! Nagy okosságokat nem lehet megállapítani a meccsekről, hiszen jobbára a tartalék játékosok kapnak lehetőséget, főleg a rosterszűkítés szabályváltoztatás miatt, de a kíváncsi szemek biztos találnak maguknak valamit, ami miatt érdemes az elé a találkozó elé leülni.

 

 

[quote] Minden találkozót magyar idő szerint tüntetünk fel. [/quote]

 

Csütörtök

Houston Texans@Carolina Panthers, 1:30

 

Már ma éjjel kezdetét veheti a virrasztás, hiszen ennyire előrehozták a Panthers és a Texans találkozóját. Az biztos, hogy Cam Newton nem lép pályára a hazai csapatban, de Ron Rivera megerősítette, hogy a vállműtétből lábadozó játékos a későbbiekben játszani fog az egyik felkészülési találkozón. Az újoncok közül sokan kíváncsiak a Christian McCaffrey-Curtis Samuel duóra, ám utóbbi szinte egész héten húzódással szenvedett, őt valószínűleg nem látjuk majd a pályán.

 

A Texansban Tom Savage vezetheti ki a pályára a támadósort, és egyelőre őt is kezelik a csapat kezdőirányítójának az alapszakasz első fordulójában. Egy elkapóra biztos nem számíthat, mivel Will Fuller kulcscsont törés miatt 2-3 hónapra harcképtelenné vált, cserébe előtérbe kerülhet Jaelen Strong vagy Braxton Miller. Mindkét elkapót a harmadik körben választotta ki a Texans az aktuális drafton, ám nem sokat láttunk eddig a tehetségükből.

 

Péntek

Atlanta Falcons@Miami Dolphins, 1:00

 

Az utóbbi napok kiemelt hírei egytől egyik a Dolphinshoz köthetők, akik egyre több vezéráldozatot vesztenek el a támadósorból. Jay Ajayi egy hete szenvedett agyrázkódást, és bár azóta limitáltan edz, még mindig az Agyrázkódás Protokollban van, valószínűleg nem lép pályára. Van azonban olyan, aki biztos nem lép pályára, ilyen a guard Ted Larsen, akit már IR-re tett a Dolphins, illetve Ryan Tannehill, akinek elmulasztották megműteni a keresztszalagját, most pedig újból rásérült, amivel elengedhetetlenné vált az orvosi beavatkozás. Jarvis Landrynek pedig most a törvénnyel gyűlt meg a baja a legfrissebb hírek szerint, szóval alakul a buli Miamiban, a lehető legjobbkor. Tannehill helyére Jay Cutler érkezett tűzoltónak, de valószínűleg most még Matt Moore lesz fent többet a pályán.

 

A Falcons háza tájáról nem sok érdekességet hallani, leszámítva a mai hírt, hogy a legjobban fizetett futóvá tették Devonta Freemant. Egyedül a másodéves elkapó, Devin Fuller újabb sérülése lehet beszédtéma, aki ezzel leghamarabb a harmadik szezonjában léphet először pályára, már ha. Valamint leigazolták a korábbi Patriots és Jaguars futó Fred Taylor fiát, a szintén running back Kelvin Taylort, aki talán kap pár snapet a meccsen.

 

Minnesota Vikings@Buffalo Bills, 1.00

 

Buffalóban szintén a sérülések okozhatnak problémákat, vagyis inkább azok veszélye. Sammy Watkins ugyanis mindig egy időzített bomba ha a sérülésekről van szó, de most Cordy Glenn, a csapat vakoldali tackle-je is kisebb sérülést szenvedett el. Watkins a hírek szerint egy negyedet a pályán fog tölteni, illetve könnyedén bemutatkozhat az új igazolás, Anquan Boldin is.

 

 

A Vikingsnál egyelőre Dalvin Cook a legfelkapottabb téma, aki minden jel szerint a pályán is megmutathatja mit tud. Latavius Murray-t csak tegnap vették le a PUP listáról, így jelenleg az újonc futó számít RB1-nek a csapatban. Talán még Cooknál is többen kíváncsiak a tavalyi első körös Laquon Treadwellre, aki a riportok szerint egyre jobb formában lendül, azonban még csak 3 elkapós felállásoknál lehet fent a pályán.

 

Washington Redskins@Baltimore Ravens, 1:30

 

A Baltimore Ravensnél egyelőre tragédia az előszezon, sorra hullanak ki a kulcsjátékosok, élükön Joe Flaccoval, aki az előszezont úgy néz ki kénytelen kihagyni. Így Ryan Mallett számára nyílhat meg az út, és elmondása szerint tisztában van azzal, hogy ez lehet az utolsó lehetősége valami nagyot alkotni. Jó eséllyel a két friss igazolás, Austin Howard és Larry Donnell viszont pályára léphet.

 

A Redskinsnél csak Josh Doctson kisebb sérülése okozott fejvakarást, az is inkább azért, hogy vajon folytatódik-e a tavalyi kálváriája, vagy idén végre a pályán lehet? Szükség is lenne rá, hiszen DeSean Jackson és Pierre Garcon is távozott a tavalyi elkapók közül. Doctson mellett Jordan Reed és Jamison Crowder sem 100%-os, lehet mindhárman csak pár snapet kapnak, vagy még annyit se. Ahogy tavaly, úgy idén is főleg a futóhelyzet lesz a legizgalmasabb kérdés a fővárosban, amihez az újonc Samaje Perine is csatlakozott.

 

Jacksonville Jaguars@New England Patriots, 1:30

 

A két csapat közös edzéssel készül fel a találkozóra, amiről már a Facebook oldalunkon láthattátok Brandin Cooks nagyszerű egykezes elkapását (ahogy azt is, hogy a közelében nem volt védőjátékos). Meglepődnénk, ha Tom Brady pályára lépne, inkább Jimmy Garoppolo és Jacoby Brissett kaphat lehetőséget, és vélhetően a többi sztárt sem fogja erőltetni Belichick a találkozó során.

 

Brandin Cooks már formában van, legalábbis ez az egykezes arról tanúskodik.

Közzétette: Fűzővel kifelé! – 2017. augusztus 8., kedd

 

A Jaguars részéről talán Leonard Fournette lehet a legérdekesebb játékos, de a hírek szerint egyelőre még megosztják a snapeket Chris Ivoryvel a backfielden. A floridaiak már sokadik éve tűnnek nagyon ígéretes, fiatal társaságnak, amiből aztán végül semmi nem lesz, most itt lenne az ideje megmutatni idén, immáron új szakmai stábbal, hogy mire képesek.

 

Philadelphia Eagles@Green Bay Packers, 2:00

 

Doug Pederson ismét visszatér a Lambeau Filedre, ahol korábban Brett Favre csereirányítója volt. Papíron egy pontgazdag meccsre lehet kilátás, hiszen egyik csapat sem a cornerbackjeiről híres, bár nem a legjobb támadósorok lesznek fent a pályán. Aaron Rodgers jelen állás szerint egyik preseason meccsen sem fog pályára lépni, szóval Brett Hundley és Joe Callahan kaphatja a rivaldafényt. A DT keretből Guiont elküldték, az újonc Montravius Adams pedig sérüléssel bajlódik, vagyis most lehetősége rejlik a depth chart végén lévő játékosoknak feljebb tornászniuk magukat. Illetve Green Bayben is a futók kiléte lehet a fő téma, jelenleg Ty Montgomery és az újonc Jamaal Williams lehet a befutó, de más ígéretes játékosok is odaférhetnek egy jó előszezonnal a húsos fazék közelébe.

 

Az Eaglesnél egy régi-új ismerős hajigálhatja a lasztikat, hiszen az idei offseasonben Nick Foles visszatért Philadelphiába, az előszezon első meccsén pedig akár kezdhet is. Carson Wentz vélhetően csak egy drive-ot kap majd, szóval Foles mellett a Raiderstől igazolt Matt McGloin is megmutathatja tudományát. Az Eaglesnél mostanában az elkapók okoznak beszédtémát, azon belül is Jordan Matthews és Nelson Agholor. Előbbit elcserélnék amíg van szerződése, hiszen úgí tűnik nem kívánnak vele hosszabbítani, utóbbi pedig akár slot elkapóként kezdő lehet, jobbára azért, mert lehetetlen tőle megszabadulni a szerződése miatt.

 

New Orleans Saints@Cleveland Browns, 2:00

 

Mi másról szólna a Browns offseasonja, mint hogy ki lesz a csapat irányítója? Nem dúskálnak a jó nevekben, Hue Jackson pedig csak az előszezon végén dönti el, ki fog majd kezdeni. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a Saints ellen Brock Osweiler lesz a kezdő, de nyilván a többiek is kapnak játéklehetőséget. A legérdekesebb mégis Duke Johnson lehet, akit slot receiverként kezdtek alkalmazni Clevelandben, és akit nem győznek a váltás óta dicsérni a Brownsnál.

 

Játszani fog-e Adrian Peterson? A Saints free agency tevékenykedéséből a korábbi klasszis futó szerepköre lehet a legérdekesebb téma, aki Mark Ingrammel és Alvin Kamarával küzdhet meg a kezdőért. Egyelőre Ingram tűnik a befutónak, de kizártnak tartjuk, hogy Peterson ne kapna kellő carryt, remélhetőleg már most láthatjuk őt a pályán, habár az utóbbi években egészségesen sem játszott az előszezonban.

 

Denver Broncos@Chicago Bears, 2:00

 

John Fox, a Bears főedzője korábbi csapata ellen kezdi meg a felkészülést, és készül ellenállni a kritikus hangoknak. A Bears Trubisky draftolása óta csak a savat kapja jobbára, tele van kérdőjellel a csapat, ráadásul tavaly rosszabb idényt zártak mint 2015-ben, és idén sem néz ki drasztikus változás náluk. Minden posztra van egy csomó játékosuk, de sokuk inkább csak a közepes szintet éri el, például elkapó fronton. Számomra Kevin White játéka lehet a meccs fénypontja, már ha játszik, ugyanis elég önbizalomhiányos, de hát ez mindössze 4 NFL meccsel két szezon alatt nem meglepő. Fox elmondása szerint Mike Glennon fog kezdeni, majd Mark Sanchez szállhat be, és Mitchell Trubiskyvel fejezik be a találkozót irányító poszton.

 

 

Denverben sem megoldott az irányító-helyzet, ott is sorra múlják egymást alul a jelöltek. Most Trevor Siemian fog kezdeni, s valószínűleg ez az idénynyitón is így lesz majd. Jamaal Charles nem fog pályára lépni, ahogy vélhetően Devonte Booker sem, így az újonc De’Angelo Hendersoné lehet a főszerep a backfielden.

 

Szombat

Pittsburgh Steelers@New York Giants, 1:00

 

A Giants minden valószínűség szerint kénytelen nélkülözni Sterling Shepardot ezen a meccsen, de könnyen lehet, hogy a teljes preseasonről is, bár ez még nem hivatalos. A Giantsnél most a rúgó kiléte jelentheti a fejtörést, hiszen a botránya miatt elküldött Josh Brown helyére szezon közben beugró Robbie Gould a 49ershez igazolt. A szabadügynök piacról elhozott másodéves Aldrick Rosas mellé most egy igazi veterán is érkezett, méghozzá a Bengalstól decemberben elküldött Mike Nugent. Nugent számára nem ismeretlen New York, hiszen anno a draft 2. körében épp a New York Jets draftolta le.

 

A Steelers jelenleg próbálja elsimítani a nézeteltéréseket, kezdve Le’Veon Bell franchise tagén át Martavis Bryant visszatéréséig. Bell a holdout miatt még csak edzésre sem jár, de Bryant is csak a héten kezdett el a csapattal készülni. Így elkapóposzton az idei 2. körös JuJu Smith-Schustert, futóknál pedig Fitzgerald Toussaint-t játékát figyelhetjük, hiszen James Conner is összeszedett egy kisebb nyavalyát.

 

Tampa Bay Buccaneers@Cincinnati Bengals, 1:30

 

A hazai csapat legkomolyabb hiányzója a főedző Marvin Lewis lehet, aki egészségügyi okok miatt jelenleg nincs a csapattal, és nem tudni, hogy ez ottani idő szerint péntekre megváltozhat-e. A Bengals idén megerősített támadósorából sem sokat fogunk látni valószínűleg, hiszen John Ross sérülésből tér vissza, A.J. Green pedig sérülésre hajlamos, így gondolom nem kockáztatják egyikük erőltetését sem. Hiába ígéretes játékos Joe Mixon, egyelőre még mindig Jeremy Hill az RB1 a csapatban, a kérdés az, hogy meddig.

 

A ma hajnalban levetített Hard Knocks legújabb évadának csapata is megkezdi a felkészülést, ahol Doug Martin helyettese lehet a legnagyobb kérdés. Az “Izomhörcsög” becenévre hallgató játékos még tavalyról hozott magával egy eltiltást, ami miatt az első három meccsen nem léphet pályára. A legfrissebb hírek szerint egy commitee pótolhatja majd, aminek a fő alakja Jaquizz Rodgers lehet, de az újonc Jemery McNicholsnak is itt a lehetőség feljebb tornásznia magát a depth charton.

 

San Francisco 49ers@Kansas City Chiefs, 3:00

 

A Kansas City Chiefsnél mindenki Patrick Mahomes debütálására vár, hiszen 34 éve nem hoztak el maguknak irányítót az első körből a Főnökök. A hírek szerint erre már ezen a meccsen sor is kerülhet, mert a harmadik negyedben az ő vezetésével terveznek játszani. Andy Reid mind a négy rosteren lévő irányítójának adni fog egy negyedet Smith-Bray-Mahomes-Stave sorrendben, valamint Kareem Hunt is megmutathatja, miért cseréltek fel érte is az idei drafton.

 

 

A 49ers jelenleg két linebackerét is elvesztette a vasárnapi találkozóra, Malcolm Smith-t ráadásul a teljes idényre nélkülözniük kell. A 49ersben is rengeteg a kérdőjel, nem is feltétlen a kezdőjátékosok kilétében, hanem hogy az idén eszközölt újítások mennyire válnak majd be. Én a legjobban az idén bemutatkozó 4-3-as védelmet várom, amire még mindig nem lehet biztosra állítani, hogy milyen összeállításban vonulhat fel a pályára az első héten.

 

Vasárnap

Tennessee Titans@New York Jets, 1:30

 

A Jetsnél jelenleg minden romokban van, a szánt szándékú újjáépítés (és önrongálás) egy újabb játékos elvesztésével is egyre biztosabbá vált, hiszen Quincy Enunwa kihagyja a 2017-es szezont. Ezzel a tavalyi három kezdő WR-ből egy sem áll a csapat rendelkezésére, ami a fiatal elkapókkal teletűzdelt csapatnak akár motiváló hatású is lehet, de túl sok örömöt nem okozhatnak. Mondjuk előbb azt is jó lenne kitalálni, hogy ki fog nekik dobálni…

 

A Titans rögtön bedobja a mély vízbe Marcus Mariotát, és már rögtön az első meccsen játszatni fogják, ráadásul kezdőként. A harmadéves irányító is a tavalyi sérüléséből lábadozik, hiszen még szenteste eltörte a lábát az előző idény végén, de most újra pályán lehet. Nem úgy mint DeMarco Murray vagy az (egyik) első körös újonc Corey Davis, hiszen mindketten húzódással bajlódtak a héten, és meglepő lenne, ha ennek ellenére látnánk őket a pályán.

 

Dallas Cowboys@Los Angeles Rams, 3:00

 

A Rams ki szeretne lépni a középszerűségből, amihez a 8-8-ak királyát, Jeff Fishert is eltakarították a csapat éléről – más kérdés, hogy jelenleg egy 8-8-ra sincs kilátásuk a helyzetük alapján. Övék lett a liga legfiatalabb főedzője, Sean McVay, aki a Redskins támadókoordinátoraként vált ismertté, és aki az ország túloldalán is szeretne egy hasonló támadósort felépíteni. A Rams védelmével eddig sem voltak bajok, de most megkapták koordinátornak Wade Phillipset is, akinek a munkájára nagyon kíváncsiak leszünk. Mondjuk a tökéletességhez nem ártana egy Aaron Donald, aki jelenleg hosszabbításért holdoutol.

 

A Cowboys már túl van egy meccsen, hiszen a Cardinals mellett őket érte a megtiszteltetés(?), hogy a Hall of Fame Game-en pályára lépjenek, és sikerült is megfordítaniuk a találkozót. Ahogy ott, úgy vélhetően ezen a meccsem sem lesznek felvonultatva a kulcsjátékosok, ám most nagyobb baj is akad annál Jason Garrettnek, minthogy a pályára lépő csapat összetételén aggódjon. A meccs kezdésére ugyanis már meglehet az ítélet Ezekiel Elliott ügye kapcsán, és már felröppentek olyan pletykák, hogy a tervezett két meccsből könnyen lehet akár hat is.

 

Oakland Raiders@Arizona Cardinals, 4:00

 

Szinte már nem is virrasztani, hanem korán kell kelni, ha ezt a meccset meg akarjuk nézni, hála a nyugati partnak. A Cowboyshoz hasonlóan a Cardinals ezúttal sem fogja agyonjátszatni a sztárjait, cserébe remélhetőleg többször megcsodálhatjuk Robert Nkmediche játékát, aki a múlt heti pár snapje alapján annak a szörnynek tűnik, aminek leírták őt a tavalyi draft előtt.

 

 

A Raidersnél mindenki Marshawn Lynchre vár, és maga a játékos is szeretne már újra a pályán lenni, immáron szülővárosa csapatában. Hogy ez már itt összejöhet, arról egyelőre nincsenek információk, de a Lynch mögötti posztért jelenleg oda-vissza pofozgatás van Jalen Richard és DeAndre Washington között, gyaníthatóak őket láthatjuk majd fent a pályán.

 

Detroit Lions@Indianapolis Colts, 19:30

 

Az első hét egyetlen olyan összecsapása, ami nekünk, magyaroknak emberi időpontban kerül megrendezésre. A hazai csapatnál nagy a pánik Andrew Luck miatt, aki lehet nem épül fel a szezon kezdetére sem, bár ezeket csak a legpesszimistább hangok mondják. Scott Tolzien tehát könnyen lehet, hogy nem csak ezen a meccsen lesz a csapat kezdőirányítója, hanem az első 6 meccsen is, ami nem túl biztató a Colts szempontjából. Bár Colin Kaepernicknek még mindig nincs csapata, de Cutler mintájára Romot is visszahívhatják akár, bár utóbbi 6 meccsért szinte esélytelen, hogy visszatérjen.

 

A Lions számára a védelem rendbeszedése lehet a fő szempont az offseasonban, mert a támadósorral nincsenek gondok – papíron. Taylor Decker sérülése nem jött jókor, és igazoltak két tackle-t a helyére, bár egyikük sem a prémium kategóriát képviseli. Ők a korábbi 1/2-es Greg Robinson, illetve ugyanazon draft második köröse, Cyrus Kuandjo. Anquan Boldin szerepére pedig az újon Kenny Golladay lehet a befutó, aki a 193 centis magasságának hála fel fog tűnni, ha pályára lép.

 

Hétfő

Seattle Seahawks@Los Angeles Chargers, 2:00

 

56 év után ismét Los Angelesben játszhat hazai mérkőzést a Chargers, még ha pár évig csak ideiglenes hazai pályán is. Nem is róluk lenne szó, ha sérülések nélkül megúsznák az offseasont, egyelőre az idei első és második körös játékosuk a legnagyobb hiányzó, bár Williamsről egyre jobb hírek jönnek. Azonban minden szem vélhetően Cardale Jonesra hegyeződik ki, aki Anthony Lynn, a Chargers új főedzőjének kérésére került Los Angelesbe egy cserét követően. Lynn tavaly a Billsnél megcsodálhatta az akkor újonc Jones képességeit, és Rivers mögé szeretne egy mozgékonyabb csereirányítót, és ki tudja, lehet később ő veszi majd át a helyét.

 

A Seahawks sem maradhat ki az RB-keringőből, ők egy Thomas Rawls-Eddie Lacy párossal neveztek. Egyelőre úgy tűnik nincs sorrend kettejük között, és közel ugyanannyi lehetőséget kapnak majd a szezon során, de egy jó előszezon könnyen változtathat ezen – de vélhetően nem ezen a meccsen, ugyanis inkább Alex Collins és Chris Carson párharcáról szólhat a meccs, ami az 53-as keretbe kerülésért mehet. Malik McDowellről is egyre pozitívabb hírek jönnek, úgy tűnik mégsem kell kihagynia újonc évét a Seahawks legmagasabban draftolt idei újoncának.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások