Connect with us

Hír

Trubisky Tebow szintjén

Mitchell Trubisky kiválasztását nehezen emésztette meg a Chicago Bears szurkolótábora, ám a csütörtöki bemutatkozását követően elindult valami az idei 1/ 2-es irányítóval kapcsolatban és a szurkolók is kezdenek felülni a hype-vonatra.

 

 

Kevesen látták azt, hogy ez megtörténhet az áprilisi hangulatot követően, a csapat vezetőedzője, John Fox az egyike volt ennek a kevés embernek. Fox elmondta, hogy véleménye szerint ugyanaz történik jelenleg Trubiskyvel, mint 2011-ben Tim Tebow-val.

Amikor először dobtuk be Tim Tebow-t, Denverben hasonló dolog történt. Mindenki vele foglalkozott. Megvolt az oka, hogy olyan magasan választottuk ki, e miatt pedig rengetegen vártak már arra, hogy végre Bears mezben láthassák.

Fox azonban megerősítette, hogy továbbra is Mike Glennon a csapat kezdő irányítója. Az elsőéves irányító debütálásával azonban nagyon meg volt elégedve, mindent végrehajtott, amit kértek tőle.

A Trubisky-láz egyelőre nem fertőzött meg annyi embert, mint a Tebowmania Denverben, azonban ha a csütörtökihez hasonlóan játszik folyamatosan, ez alighanem járványként fog terjedni Chicagóban és egész Illionois-ban.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!