Connect with us

Minden ami NFL

UAB Blazers: Visszatérés a halálból

2014-ben újabb első osztályú egyetemi futballcsapat szűnt meg, amikor a University of Alabama at Birmingham fociprogramja megkapta a kaszát az egyetem vezetésétől. Korábban 1995-ben volt erre példa, akkor a University of Pacific Tigers húzta le a rolót. Most azonban 2014 után újra futballmeccset játszik a Blazers, az, hogy az ideiglenes megszüntetésére mi szükség volt, a mai napig nehezen érthető, de lényeg, hogy itt vannak újra.

Utolsó szezonjukban magukhoz képest meglehetősen sikeres volt a UAB, 6-6-os mérleggel zártak Bill Clark fiai. A játékosaik között szerepelt többek között Jordan Howard, a Bears jelenlegi futójátékosa, JJ Nelson, a Cardinals szélsebes elkapója és Gerald Everett, a Rams idei második körben választott tight endje. Legutolsó meccsüket a rivális Southern Miss ellen játszották, és 45-24-re megnyerték. Ezután a főedző, Bill Clark bejelentette, hogy az akkor 23 éves múltra visszatekintő fociprogramnak vége, ahonnan olyan neves játékosok is kikerültek, mint Roddy White. Ezután több mint 50 ösztöndíjjal rendelkező játékost kellett szélnek ereszteni, Jordan Howard például az Indianahoz transzferelt.

A megszűnéséért felelőssé tehető egyrészt Ray Watts, a UAB elnöke, illetve az Alabamai Egyetem kuratóriuma, amely az összes alabamai felsőoktatási intézmény vezetőségét felügyeli. Watts megbízott egy CarrSports Consulting nevezetű tanácsadó céget, amely összegző jelentésében arra jutott, hogy öt év alatt majdnem $50 millióba kerülne egy kompetitív futballprogram működtetése, és ez évente $3,2 milliós veszteséget eredményezne az egyetemnek. A cég jelentését azóta sokan kritizálták, más közgazdászok szerint akár profitot is termelhetne a program, de legalábbis nullszaldósra kihozhatnák, egy új tanulmány szerint a veszteség közel sem lenne ekkora. Watts azóta sok bizalmatlansági szavazatot kapott, többek között a hallgatói szervezetektől, de nem mondott le. A jelentés pedig valószínűleg csak ürügy volt, az egyetem vezetése mindenképpen szerette volna elkaszálni a futballprogramot egy alabamai képviselő szerint. De miért?

Itt jön a képbe a legnagyobb alabamai egyetem, a UA kuratóriuma, amely az összes alabamai felsőoktatási intézmény vezetőségét felügyeli. Ez a kuratórium számos olyan döntést hozott az évek során, amellyel a UAB Blazers futballját gáncsolta. Többek között megvétózták 2006-ban, hogy Jimbo Fisher legyen a Blazers főedzője (Fisher azóta nemzeti bajnok lett a Florida State-tel). Bár a 70 ezer fős Legion Field az egyik legputtóbb stadion az FBS-ben, a kurátorok nem adtak engedélyt egy új, kisebb stadion felépítésére sem, ráadásul még azt is megfúrták, hogy $10 millióért új edzőpályát kapjon a csapat, holott ennek a nagy részét adományokból meg lehetett volna szerezni. Miután viszont megszüntették a csapatot, kaptak új edzőpályát… az egyetem labdarúgói. A kurátorok azt sem engedték, hogy a helyi vállalkozók ingyen felújítsák a borzalmas állapotban lévő edzőpálya műgyepét. Mindezeket a kurátorok azzal magyarázták, hogy a Blazers nem elég sikeres, nem rendelkeznek elég támogatóval ahhoz, hogy új stadiont kapjanak. Ja kérem, talán nem kellett volna megvétózni Jimbo Fisher kinevezését, lehet más lett volna a helyzet… Azután 2011-ben az egyik kurátor kijelentette, hogy szerinte a UAB-nek nincs szüksége sportprogramokra, csak az orvosképzésre kellene koncentrálniuk.

Eltűnik a Blazers felirat az utolsó hazai meccs után…

Hogy a kurátorok miért utálták ennyire a Blazerst, arra több összeesküvés elmélet is létezik. Például Jimmy Filler, a UAB legnagyobb támogatója szerint az tette be náluk a kaput, hogy Gene Bartow, a UAB sportprogramjainak megalapítója befújta Bear Bryantet, az Alabama legendás edzőjét az NCAA-nél, azzal hogy Bryant csalt. Bryant fia, Paul ott ül a kuratóriumban, és egyik életcélja volt, hogy ezért kicsinálja a Blazerst. Más vélemények szerint – így vélik a UAB szurkolói is – a kurátorok azt akarták, hogy Alabamában minden jóban a Crimson Tide (vagy az Auburn) részesüljön.

Hiába minden, a Blazerst nem sikerült kicsinálni. Nem számoltak az össznépi felháborodással, amely azután következett, hogy a jelenlegi hallgatók, volt hallgatók, a média mind követelte vissza a futballprogramot, a kosarasok a győztes meccseik után demonstráltak ezért, ugyanis senki sem vette be azt, hogy itt pénzügyi okok állnak a háttérben. A 2015-ös szezon emellett a UAB története legjobbjának ígérkezett, és utólag visszatekintve nem alaptalanul, hiszen számos volt játékosuk, akik más egyetemekhez transzfereltek, jó teljesítményt nyújtottak. Annyira nem sikerült eltüntetni a Blazerst a futballtérképről, hogy $22,5 millióból új edzőpályát kaptak, amit idén tavasszal már használhattak is, illetve új, 45 ezres stadion is érkezhet hamarosan $174 millióból, tervek már vannak erre. Úgy tűnik, az egész visszafelé sült el, hiszen segített abban, hogy összekovácsolja a UAB szurkolóit, támogatóit. Ráadásul marad a főedző, Bill Clark, aki 2014-ben 6-6-os mérleget ért el a csapattal, és bizakodásra adott okot.

Az új edzőpálya

Nem az idei lesz az a szezon, amikor a UAB eredményes lesz, de ezt nem is lehet elvárni, mindössze 26 hónap alatt nem lehet a nulláról egy teljes rostert felépíteni. A várható kezdő irányítójuk, AJ Erdely például eddig csak egyszer passzolt az MTSU-ban, vetélytársa, Tyler Johnston redshirt freshman. Vannak visszatérők is, Collin Lisa (WR) például a Blazersben kezdte meg egyetemi pályafutását, aztán transzferelt a Buffalóhoz, most pedig visszatért egykori csapatához. Sajnos tavaly történt egy tragédia is, Greg Bryant Jr.-t, a csapat playmaker futójátékosát Floridában lelőtték. Itt játszik ugyanakkor Jonathan Haden is, Joe Haden öccse, és Darez Diggs is, aki Stefon Diggs testvére. A védelemben van egy nagy fogás, az elsőéves Thomas Johnston, aki négy csillagos recruitként érkezett. A toborzás tehát jól sikerült, van még 15 három csillagos játékosuk is.

Az új stadion terve

Nem lehet megmondani, hogy mire lesz képes idén a Blazers, az is benne van a pakliban, hogy nem nyernek egy meccset sem, mások szerint 3-4 győzelem is összejöhet nekik. Nem újdonság az, hogy a legrosszabb csapatok között tartják számon őket, ez így volt 2014-ben is, de Bill Clark megmutatta, hogy jó edző, és 6 meccset nyert csapatával. Idén ez nem lehet elvárás, mert igazából csak egy meccs van, ahol favoritok, az pedig a nyitómeccs az Alabama A&M ellen. A legutóbb  legyőzött riválisuk, a Southern Miss úgy néz ki, csúnyán el fogja kalapálni őket. Talán a UTEP, Rice és a Charlotte ellen lehet némi esélyük a győzelemre, de ez még nagyon távoli.

Bár a két év szünet, és az 50+ ösztöndíjas játékos elvesztése fájó volt, a Blazers mégis győztesen jött az egészből, hiszen fennmaradtak, és még a jövő is ígéretes számukra. Nem mellékes az sem, hogy ezzel aktivizálták a meglévő szurkolóbázisukat, és még szereztek új szimpatizánsokat is, többek között engem. Go Blazers!

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások