A Los Angeles Chargers továbbra is az egyik, ha nem a legszerencsétlenebb csapat az NFL-ben, már ami a sérüléseket illeti, ugyanis a vasárnapi Seattle Seahawks elleni preseason összecsapáson újabb kezdőjét veszítette el a csapat a linebacker Denzel Perryman személyében.
Perryman mindössze öt percet töltött a pályán, amikor az ötödik védő snapet követően megsérült és kocsival kellett levinni a pályáról. A Chargers megerősítette, hogy a játékos bokája sérült meg, valószínűleg 4-6 hét kihagyásra kell számítania, de az MRI vizsgálatok után pontosabban lehet megállapítani, hogy mégis mennyi időre lesz harcképtelen a középső linebacker.
Perryman évről évre válik egyre fontosabb alkotóelemmé a Chargers védelmében. A 2015-ös draft második körében elhozott játékos tavaly már 11 mérkőzésen szerepelt kezdőként a csapatban, ez alatt 71 tackle-t, 2 sacket és egy interceptiont szerzett.
Perryman mellett továbbra sem számíthat két frissen draftolt játékosára a csapat. Mike Williams múlt héten kezdte meg a rehabot hátsérülését követően, Forrest Lamp pedig valószínűleg az egész szezont kihagyja ACL szakadása miatt.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Bujdy on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Valljuk be, azért ez elég egyedi módja a keretszűkítésnek!