A 7 játékai rovatunkban most rendhagyó módon nem az NFL-ből hoztam egy játékot, hanem a magyar válogatott Szlovákia elleni összecsapásáról. Annak az ötlete, hogy épp ezt elemezzem onnan jött, hogy a helyszínen láttam az előttem lévő képernyőn, hogy a cabelcam tökéletesen mutatta ezt a játékot és nagyon jól nézett ki az egész, így mindenképp meg akartam mutatni. Arra csak az elemzés során jöttem rá, hogy nem “önmagától” sikerült annyira jóra ez a játék.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A read option koncepciója alapvetően az, hogy van egy blokkolatlan védő, akit szabadon hagy a támadófal és nyugodtan mehet az irányítóra vagy a futóra. A QB az ő mozgását figyeli és ez alapján dönt, hogy megtartja, vagy átadja a labdát a futójának. Ez így önmagában egy ember számára kis túlzással levédekezhetetlen. Ezért a legjobb ellenszer az, ha két védő kerül arra az oldalra, hiszen így 2 a 2 ellen a támadóknak van szinte lehetetlen dolga. Kivéve persze, ha valamelyik védő hibázik, mint ahogy a fenti esetben is látható volt.
Bencsics tökéletesen hajtotta végre a játékot, az utolsó utáni pillanatig kivárt, de kellett a védő hibája is ahhoz, hogy ebből pozitív játék lehessen. Ha a két védő jól teszi a dolgát, akkor az egyik a futót, a másik az irányítót döngöli földbe 3-5 yarddal a line of scrimmage mögött. A defensive end itt viszont megette a handoffot, Bencsics pedig tényleg az utolsó utáni pillanatban döntött, visszahúzta a labdát és megiramodott vele.
A hét további kielemzett játékait ide kattintva találjátok.
[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
A DE itt sokat hibázott, már amikor a TE fellépett, akkor nem oldalaznia kellett volna, hanem támadni a QB-t.
Ellenben tetszik, ahogy passzra jó volt a pálya jobb széle játéka megtervezve.