Connect with us

A 7 játékai

A 7 játékai – Jeffery kulcsfontosságú elkapása

Az Eagles az egész Giants elleni meccs során nem tudott még csak középhosszú passzokat sem összehozni, összesen mindössze hat 10+ yardos sikeres passza volt Wentznek az utolsó támadóplay előtt, de a leghosszabb ezek közül 14 yardos volt. A végén viszont olyan helyzetbe kerültek, hogy 7 másodperc volt az órán és körülbelül 20 yardot kellett haladniuk, hogy egyáltalán megpróbálhassanak egy 60 yardos mezőnygólt a győzelemért. Erre pedig Doug Pederson elővette ezt a játékot.

 

Flood a koncepció neve és ez az egyik kedvenc játékom. Az alapgondolata az, hogy túltölti a csapat az egyik oldalt, jelen esetben a jobbat és három szinten támadják a védelmet. Lesz elkapó a rövid-, a középhosszú- és a hosszú zónájában is a pályának, ami gondot okozhat a védőknek. Ha az ellenfél zónázik, akkor emberelőnyt lehet kialakítani a pálya ezen részén, ha pedig embereznek, akkor a pálya középső részét támadó játékos irányváltása lehet legtöbb esetben a nyerő.

 

Az szoros emberezésnek a lehetőségét az Eagles ennél a felállásnál kifejezetten megnehezítette, hiszen bunch formációban álltak fel a line of scrimmage mögött, ami miatt a press man coverage lehetősége minimális, tehát ezzel biztosították azt, hogy könnyen el tudjanak indulni az LoS-ről az elkapók, ne tudják őket feltartani, ami az idő szűkében és a Giants pass rushát ismerve kifejezetten jó ötlet.

 

 

A játék jelen esetben Eli Apple-re van kihegyezve. Ha ő marad a helyén, akkor a rövid zónába mozgó Agholor a célpont, viszont ha Apple fellép Agholorra, akkor mögötte megnyílik egy üres terület, ahová pedig Jeffery léphet be. Mindeközben Torrey Smith elvisz egy embert a go útvonalával, és ő is ugyanúgy lehetne akár célpont, de jelen esetben inkább a pálya megnyújtását és egy (inkább kettő) védő kivételét szolgálja. A Torrey-hatásról két hete írtam röviden.

 

Eli Apple feladata alapvetően az oldalvonal őrzése, hogy az Eagles elkapója ne tudjon kilépni, megállítva az órát (mondjuk egy időkérése volt még a csapatnak). A fenti videó utolsó kameraállásából szeretném felhívni a figyelmet egy minimozdulatra Wentztől, mintha elkezdené a dobómozdulatot. Eli Apple erre reagál és lép fel pár lépést Agholor felé, ami megnyitja mögötte a területet Jefferynek, aki egy nagyon fontos és nem egyszerű elkapást hajt végre végül is két védő között és egy másodperccel az idő lejárta előtt ki tudott lépni oldalra. A többi történelem, Jake Elliott gyakorlócsapatos újoncból hős lett a 61 yardos rúgásával és nyert az Eagles.

 

Azt meg kell említeni a remek playhíváson és kivitelezésen túl, hogy Apple-nek nem lett volna szabad ilyen helyzetben felmozognia pár lépést, hiszen ha Agholor el is kapja a labdát, esélytelen vele annyit előrehaladni utána, hogy mezőnygól-távolságba elérjen az Eagles. Tehát maradnia kellett volna hátrébb, konzervatívabban kellett volna játszania, mivel csak 7 másodperc volt az órán a play indításakor.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások