Connect with us

A 7 játékai

A 7 játékai – Week1

Új rovattal jelentkezünk az új szezonra, ez pedig a 7 játékai címet viseli, ahol minden héten (reményeink szerint) hét darab játékot mutatunk meg az előző fordulóból és elemezzük ki ezeket számotokra. A tavalyi idény rájátszásában már csináltunk ilyesmit, csak kevésbé strukturáltan és mivel nagy sikert aratott, így úgy terveztük, hogy állandó rovattá avanzsáljuk. 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Sajnos az NFL GamePass a héten nem volt segítségünkre, hiszen még mindig nem jött ki az All-22 felvétel, ami tavaly hétfőre megvolt a vasárnapi meccsekről, reméljük jövő héten már nem fognak ilyen gondok hátráltatni minket. Ez azt jelenti, hogy az első héten limitált lett a 7 játékai rovatunk, hiszen hét helyett csak három játékot mutatunk meg nektek. 

 

Minden héten (szerdán vagy csütörtökön jelentkezik majd ez a rovat) lesz egy gyűjtőcikk a kiemelt boxunkban a 7 játékainak és ezt is osztjuk majd meg Facebookon is, de mivel egy cikkben sok lenne nagyon a hét play elemzése, így külön cikkeket kreálunk nekik, amit vagy innen, vagy a főoldalról érhettek majd el. Itt csak a címet és egy-egy videót találtok a játékokról, hogy mikről is van szó, miket elemeztünk ki. Szóval reméljük tetszeni fog az új rovatunk.

 

1) Jason Witten TD-je, avagy RPO a red zone-ban

Elemzés by balentin

2) Tyreek Hill TD-je, avagy 3 verticals

https://twitter.com/TheInsideZone/status/906063751002062848

Elemzés by kerekisti

3) Torrey Smith hatása az Eagles támadósorára

Elemzés by katonadani

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!