A harmadik játékhét számos nem várt eredményt hozott. Így volt ez a hét játékosai közül is néhánnyal, de visszaköszöntek ismerős arcok is. Nézzük, kik lettek a harmadik játékhét legjobbjai:
AFC
A hét támadója: Tom Brady, Patriots
Brady neve már nem először kerül elő a hét játékosai között, huszonkilencedszerre választották meg erre a címre, ami NFL csúcs. Ráadásul Bradynek ez már a negyedik alkalom, hogy egymás utáni két héten is megkapja a legjobb támadó címet. Brady 378 yardot és 5 TD-t passzolt a Texans ellen, miközben passzainak 71%-a sikeres volt. Teljesítménye közel tökéletes, 146.2-es irányító mutatót hozott neki. Ennek ellenére is sikerült szoros mérkőzést játszania a Texans ellen, hála a Patriots nem túl jól működő védelmének. Hab a tortán, hogy a győzelmet jelentő TD-t is ő szerezte meg kulcs szituációban.
A hét védője: Terrence Brooks, Jets
A hét AFC védője sokkal nagyobb meglepetés. Brooksnak összesen 36 tackle-je volt karrierje négy évében, leginkább kiegészítő ember volt. Abban azonban kulcs szerepet vállalt a héten, hogy az esélytelennek kikiáltott Jets lemossa a pályáról a Dolphinst. Brooks 2 interception-t és 3 leütött passzt jegyzett. Életének első kinevezésével ő lett az első Jets játékos Darrelle Revis 2015-ös teljesítménye óta, aki a hét védője lett.
A hét speciális játékosa: Stephen Hauschka, Bills
Hauschkát a jobb rúgók között tartják számon, így nem meglepő, hogy ő futott be a héten, különösen ha figyelembe vesszük, hogy legyőzték a Broncost. Hauschka négyből négy mezőnygólt értékesített, amelyek között volt 49, 53 és 55 yardos is, emellett mindkét extra-pont kísérlete is sikeres volt. Életének második kinevezésével az ötödik Bills rúgó lett, aki elnyerte a hét speciális játékosa elismerést.
NFC
A hét támadója: Kirk Cousins, Redskins
Cousins vezetésével a Redskins magabiztosan legyőzte a Raiders csapatát a héten. Az irányítónak nagy napja volt, 150.7-es irányítómutatója majdnem tökéletes. Passzainak 83%-a sikeres volt, 365 yardért és 3 TD-ért. Ez lett Cousins negyedik hét támadója címe, ami Mark Rypiennel holtversenyben a legtöbb a Redskins történetében.
A hét védője: Demarcus Lawrence, Cowboys
A szezon elején aligha gondoltuk volna, hogy Lawrence a legjobb pass-rusherek között lesz az évben. A Cardinals ellen 3 sacket gyűjtő játékos már 6.5-nél tart 3 mérkőzés alatt. Segítségével a Cowboys magabiztosan tudta legyőzni a Cardinalst. Első ilyen címével csatlakozik Sean Lee-hez és David Irvinghez, akik Cowboy-ként az elmúlt öt évben a hét védői lettek.
A hét speciális játékosa: Jake Elliott, Eagles
Az NFC legjobb specialistája is egy rúgó, az újonc Jake Elliott lett. A fiatal rugó 3-ból, csak két mezőnygólt értékesített, de a másodikat egy Eagles-szurkoló sem felejti el soha. Elliott ugyanis a mérkőzés utolsó másodperceiben 61 yardról rúgta be a póznák közé a labdát, bebiztosítva a Giants elleni győzelmet. Élete első kinevezése tehát igen emlékezetesre sikerült, amivel ő lett David Akers (2005) óta az első Eagles-rúgó akit a hét legjobb special-teamerének választottak.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások