Connect with us

Beharangozó

A legősibb rivalizálás – Bears @ Packers

Az amerikai futball történelmének legnagyobb múltú összecsapásával nyílik a 2017-es szezon negyedik játékhete. Csütörtök éjjel ugyanis immáron 195. alkalommal csap össze egymással a Green Bay Packers és a Chicago Bears csapata.

 

 

A két csapat örökmérlege teljesen egál, 94 Bears győzelemmel 94 Packers siker áll, továbbá még hat alkalommal játszottak döntetlent egymással a felek 1921 óta. Az idei lesz zsinórban a harmadik olyan év, amikor a Packers hazai pályán fogadja a Bearst egy csütörtök esti főműsoridős mérkőzésen.

Primetime Rodgers < Afternoon Rodgers

Ez pedig nem feltétlen a legjobb hír a Packers szimpatizánsai számára. Aaron Rodgers ugyanis a Bears ellen csak is ebben az idősávban kapott ki. Az alábbi összevetésből is jól látszik, hogy összességében nem játszik rosszul ezeken a mérkőzéseken, nagyon hasonló statisztikákat produkál, azonban a legvégén nem mindig sikerül feltenni az i-re a pontot egy győzelemmel. Ez pedig a mai este is nehéz lesz.

 

 

A támadójáték közel sem olyan lehengerlő, mint amennyire azt elvárja az ember egy A-Rod vezette egységtől. A Bengals elleni mérkőzésen is jól látszott, hogy mennyire visszaüthet az, ha egy csapatnak nincsen kompetens futójátéka és minden az irányító kezében van. A futójáték továbbra is súlytalan, de amíg Rodgers képes a hátán hordani a csapatot, addig még nem ég a ház. Sokat kritizálják Mike McCarthyt a játékhívások miatt, még maga Rodgers sem mindig ért vele feltétlen egyet, azonban a múlt héten nagyszerűen építette fel a gameplant a mérkőzés végére.

 

 

Sok rövid passzal próbálta ritmusba hozni irányítóját a mélységi játékok előtt. Ezt láthattuk a negyedik negyed végén, illetve a hosszabbításban is. Kérdés, hogy ezen a héten hogyan tud alkalmazkodni aktuális ellenfelének passz elleni védekezéséhez a Packers.

Van védelem Chicagóban

A Bears passz elleni védekezése ugyanis meglepően jó. Mindössze 238 yardot engednek meccsenként, ami nyilván nem tartozik a legszűkebb elitbe és a rendelkezésünkre álló minta is viszonylag kicsi, azért nem elhanyagolandó tény. Ráadásul a múlt héten azt is láttuk, hogy egy sokoldalú passzjátékkal rendelkező csapatot is meg tudnak állítani. Amukamara, Fuller és Cooper is meggyőzően teljesítettek coverage-ben és a kritikus pillanatokban valamelyikük mindig ott termett és egy jó védekezéssel vetette észre magát.

Antonio Brownt és Martavis Bryantet kikapcsolni egy egész mérkőzésen gyakorlatilag lehetetlen feladat, de hellyel-közzel azért csak sikerült. Ez pedig meg is hozta a gyümölcsét. A Packers elkapósora azonban még a Steelersénél is változatosabb és veszélyesebb. A hírek szerint Randall Cobb ismét pályára léphet, így a Nelson-Cobb-Adams trió újra összeállhat a Bennett-Allison kettőssel kiegészülve és akkor még nem is beszéltünk arról a Ty Montgomeryről, aki a legtöbb elkapással rendelkezik csapaton belül – és karrierjének két legjobb mérkőzését pont jelenlegi ellenfele ellen játszotta. A Bearsnek tehát nem lesz egyszerű dolga, sokkal diverzebb passzjátékkal néz ugyanis szembe, mint tette azt vasárnap.

Futójáték a győzelem kulcsa

Csak védelemmel biztosra vehető, hogy nem fog nyerni a Bears ezért lesz kiemelt szerepe a Howard-Cohen kétfejű futószörnynek. A vendégek akkor járnak jól, ha Glennonnak nem kell sokat vállalnia. A Steelers ellen mindössze 22 passzkísérlete volt a Chicago irányítójának, az előtte levő két héten pedig egyszer 40, egyszer pedig 45. A futójáték minden esetben tehermentesíti az irányítót, a Medvéknél azonban ennek kell lennie a fő csapásiránynak. Igazán jó elkapó nincs a csapatban, így a running backeknek kell fellépniük.

 

 

A Steelers ellen bejött ez a gameplan, 38 futásból 5.8 yardot átlagoltak és 100-100 yardot legalább futottak félidőnként. A Packers védelme 5.4 yardot enged futásonként, vagyis minden adott ahhoz papíron, hogy a Howardnak és Cohennek nagy napja legyen. Ez pedig nem csak a Bears eredményessége, de time managementje szempontjából is fontos lesz. Ha a Packers képes lesz megállítani a futásokat, akkor Glennonnak kell előlépnie, amiben eddig sok köszönet nem volt.

Kulcspárharc

David Bakhtiari és Bryan Bulaga továbbra is limitáltan edz a csapattal, játékuk pedig valószínűtlen ezúttal is. Azonban akár játszanak, akár nem, a legfontosabb a Packers részéről az lesz, hogy mennyire tudják majd megvédeni Aaron Rodgerst. Ezért is lesz kiemelt szerepe a Bears két pass rusherének, Akiem Hicksnek és Leonard Floydnak, akik ugyanarról az oldalról próbálnak odaéreni Rodgershez. Különösen aggasztó lehet a Packers számára, hogyha a guardból kimozgatott McCray kerül a fal jobb oldalára. Ennek a tight end játék és a Martellus Bennett tulajdonosok ihatják meg a levét, ugyanis ebben az esetben sokkal nagyobb szerepet kell kivennie a blokkolásból, mint a route-ra futásból.

Ha a Packers akár támadó (Rodgers hozza a tőle megszokottat), akár védőoldalon (futójáték limitálása) rá tudja erőltetni akaratát ellenfelére, akkor a győztes kiléte nem lesz túlságosan kérdéses. Ha azonban a Bears képes lesz sokáig a pálya szélén tartani ellenfele támadósorát a produktív futójátékával akkor akár meglepetést okozhatnak  – vagy ha azt nem is, szoros meccset mindenképp.

Aki közösségi élményre vágyik, azt tárt kapukkal várja a ZICCER.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!