Connect with us

Prémium cikkek

Aki megmentette a Seahawkst Seattle-nek: A Paul Allen-éra

 

Paul Allen a Seattle Seahawks megmentője.

Ha ő nincs, akkor a Seahawks már jó eséllyel nem Seattle-ben játszana. 1997-ben lett a franchise tulajdonosa, a Seahawks pedig az egész hetet ennek a kerek évfordulónak a megünneplésére fordítja. Az ünnepségsorozat a 49ers elleni első hazai meccs előtti ünnepséggel zárul. Ebben a posztban most a kezdeteket elevenítjük fel.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A 90-es évek közepén a Seahawks meglehetősen reménytelen csapat benyomását keltette, avagy ők voltak a kor Brownsa/Jetse. Ahogy azt a tavalyi Hasselbeck-posztomban is írtam: „Teljes reménytelenség és középszer, a 8-8-as szezon már ünnepnek számított, de becsúszott egy 2-14 is. Megjegyzendő, hogy abban az évben (1992) a Seahawks offense annyira szörnyű volt, hogy a teljes szezonban szerzett 140 pontjuk, még ma is negatív NFL rekord 16 meccses alapszakaszban.” Különösen éles volt a kontraszt a város más csapataival szemben, hiszen a Mariners (MLB) 3 év alatt kétszer is bejutott a playoffba, a Supersonics (NBA) pedig a Jordan-féle Chicago Bulls és a Utah Jazz kihívója volt éveken át. És volt a szerencsétlen amerikai football csapat…

1996-ra az akkori tulajdonos Ken Behring úgy döntött, hogy környezetváltozással próbálja megmenteni a csapatát, és a franchise operatív feladatait át is telepítette a kaliforniai Anaheimbe. A Los Angeles mágnes már akkor is működött, pedig akkor a Rams még Los Angelesi volt… 1996 februárjában Behring bejelentette hivatalosan is, hogy költözik a csapat, és ekkor végre a városban többen is a fejükhöz kaptak. Behring nyitott volt a csapat eladására, meg is kezdődött a lázas tulajdonos keresés, de ez egyáltalán nem volt könnyű menet. Sőt.

 

 

1996-1997 környékén Seattle még egyáltalán nem az a pezsgő nagyváros volt, mint most. Nem szaladgált kis túlzással minden sarkon egy multimilliomos vagy milliárdos, mint manapság, így nem igazán volt túl sok jelölt, hogy ki vehetné meg a franchise-t.

Igazából csak egy jelölt volt: Paul Allen, a Microsoft társalapítója. Nem volt B-terv. Allen egyébként tökéletesnek tűnt a szerepre; tősgyökeres seattle-i, addigra már az NBA-s Portland TrailBlazers tulajdonosa. Mindenesetre a 90-es évek közepén egy NFL-franchise közel sem volt az a pénztermelő gépezet mint manapság, főleg nem egy közepes piacon, egy szétrohadó stadionnal. Allen mindenesetre végül ráállt az üzletre, és 200 millió dollárért megvette a csapatot, de voltak kikötései. Az első és legfontosabb, hogy a város közpénzből új stadiont épít a csapatnak, az addigra eléggé lerohadt Kingdome helyére. Mivel közpénzről volt szó, népszavazást kellett róla tartani. Allen állta a szavazás költségeit, és aktívan hozzájárult a kampányhoz is:

[quote font_style=”italic”]„Ha Nemet mondtok, az számomra is Nemet jelent, mert nem fogom nélkületek ezt csinálni.”– mondta Allen a kampányban. [/quote]

 

Allen kampányfilmje

Ha szűk 51-49 %-os többséggel, de győztek az Igenek.

 

 

Allen friss tulajdonosként aktívan beszállt az új aréna tervezésébe is, több fontos sarokpontot is képviselt. Az egyik, hogy mindenhonnan tökéletesen rá kell tudni látni a pályára, a másik pedig az akusztika volt. Allen Seattle-ben a Washington Huskies NCAA pályája mellett nőtt fel, és az a stadion is híresen jó hangulattal bír, köszönhetően annak, hogy a székek szokatlanul nagy hányada van az oldalvonalak mellett. Allen volt az is, aki végül megvétózta, hogy behúzható teteje legyen az arénának. A Seahawks Stadium (2004-től Qwest Field, 2011-től CenturyLink Field) 2002-ben nyitotta meg a kapuit, és onnantól kezdve a hírhedt 12th man otthona, és az NFL egyik leghangosabb stadionja. A többi pedig már történelem: 12 playoff részvétel, ebből 9 csoportgyőzelem, 3 Super Bowl részvétel, amelyek közül a SB XLVIII-t a Broncos elleni emlékezetes 43-8-cal sikerült is megnyerni.

 

A Super Bowl-győztes csapat a Fehér Házban Barack Obamával. Paul Allen a kép bal szélén.

Paul Allen Bill Gates-hez hasonlóan nagy filantróp, számos helyi ügyet támogat a 3 helyi franchise-a mellett is. Igen, 3, mert résztulajdonos a Seattle Sounders gurulós focicsapatban is. A változatosság kedvéért már ott is a csúcsra ért, mert a Sounders 2016-ban megnyerte az MLS Cupot a Major League Soccer döntőjét.

[quote font_style=”italic”]„Szokatlan kötelék van a csapat és a helyi közösség között, amit a sportban csak nagyon ritkán látni” – mondja Allen. „A játékosok érzik a helyiek feléjük áradó szeretetét, és azt hiszem a szurkolók is érzik ezt a köteléket”[/quote]

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!