Connect with us

Összefoglaló

Az esélytelenek feltámadása

Összefoglalónk ezen részében a nagyon simának hitt papírformák borultak, vagy kerültek hozzá nagyon közel. Amelyik meccsen végül a favorit tudott nyerni, ott is csak nagy küzdelem árán. Így a szezon elején leginkább minden a formába lendülésről szól, így itt is most leginkább ez lesz fókuszban.

 

 

Jacksonville Jaguars 29 @ 7 Houston Texans

A mérkőzés az eredmény szempontjából elég hamar unalmassá vált…de nagyon nem a várt módon. A vendégek védelme rendkívül nagy nyomást helyeztek az ugyan negyed éves, de még pályát nem sokat látott Savage-ra. Campbell négy (!) zsákolást jegyzett, a teljes védelem pedig összesen tízet, ez utóbbi franchise rekord. De ezt a domináns eredményt nem csak a védelemnek, hanem a rendkívül erős futójátéknak is köszönhető. Itt pedig essen néhány szó akkor az újoncokról:

Fournette élete első NFL alapszakasz mérkőzésén 26 kísérletből pontosan 100 yardot szorgoskodott össze, ezen kívül megszerezte első TD-jét is. A Texansnak sikerült egymás után három goal line szituációt is kivédekezniük, de végül a negyedik lehetőségre 1 yardról beért az első körös futó.

Ezen kívül választ kapunk minden Houston szurkoló nagy kérdésére is: vajon mikor látjuk Watsont játszani? Az első, roppant gyenge félidő után átvette a stafétát az frissen draftolt irányító, és rögtön az első támadó sorozatából TD-t szerzett. Ugyanakkor nem kell hanyatt esni, hiszen ezt a sorozatot leszámítva egy félbevágott hajszálnyival sem volt jobb. Amiben talán mégiscsak, az a futás és a zsebből való kimozgás. A játéka ugyan biztató, de amíg ennyire gyenge a fal és csupán egészséges célpontja van vagy három (1 Te és 2Wr) ne várjunk csodát.

Arizona Cardinals 23 @ 35 Detroit Lions

Stafford szeret hátrányból játszani. Egyre biztosabb kezdek ebben lenni. Ugyan nem láttam a Lions game planjét, de szerintem direkt játszanak a hátrányra, hogy aztán onnan fordíthassanak. A magyarázatra itt van néhány az én tippjeim közül, de ha van ötletetek, nyugodtan kommenteljétek ide ti is.

– Ennyi idő kell, hogy ki tudják elemezni az ellenfél védelmét és megtalálják az éppen aktuális gyengeségeit.

– Erős karja van és a hosszú passzok is nagyon jól mennek neki. Ezeket viszont csak akkor merik elővenni, ha gyorsan és sokat kell haladni.

– A védők kifáradnak, lassulnak, így több ideje marad olvasni a védelmet és jó döntést hozni.

Természetesen nem csak a Liga legjobban fizetett játékosáról szólt a meccs. Hiába szerzett a Cardinals már az első negyedben 10 pontos vezetést, ha David Johnson 2,1 yardot termel átlagosan labdahordásonként és összehoz két fumble-t. Bár Palmer alapvetően nem volt rossz, sikerült összehoznia három interceptiont is, 4/1 –es turnover mutatóval pedig nem könnyű NFL meccset nyerni. Igaz +1, mert volt a Lionsnak egy elrontott puntja is.

Atlanta Falcons 23 @ 17 Chicago Bears

A Flacons valószínűleg nem úgy képzelte el ezt a mérkőzést, hogy az utolsó másodpercekben a goal line-on három elejtett passz (és egy sack) kell a győzelemhez. Bár végig szoros volt a találkozó, úgy tűnik, kezdenek túl lenni a Super Bowl vereségen. Ugyan ez az offense nem a tavalyi űr számokat hozta, de a fal jól védett (a leggyorsabb sack 4,8 másodperc alatt érkezett), Ryan bár nem volt kiemelkedő, egészen magabiztos teljesítményt nyújtott…a védelemmel ellentétben. Ugyanis Mike Glennon egy nagyon is vállalható kezdő irányító látványát nyújtotta. Természetesen lehet, hogy a hosszú padon töltött idő felkészítette mindarra, ami kezdőként vár rá.

Azonban nem ő, hanem Tarik Cohen volt a fő attrakció. A negyedik körös újonc futó rendkívül agilis mozgásával, kirobbanó sebességével és az ellenfél számára szinte földre vihetetlen stílusa számomra nagyon megnyerő volt. A mindössze 167 cm magas játékos szinte átcsúszott a védők hóna alatt és csinálta meg a játékokat. Érdemes lesz figyelni rá.

A Falconsnál pedig Hoopernek voltak nagyon emlékezetes megmozdulásai. Bár egy nem éppen kis emberről van szó, a védők néha mégis, mintha elfeledkeztek volna róla. Amikor labdát kapott, a legközelebbi védő átlagosan 6,33 yardnyira volt (2,73 a Ligaátlag).

Baltimore Ravens 20 @ 0 Cincinnati Bengals

Az eredmény tökéletesen tükrözi a mutatott játékot. Daltonnak sikerült elveszítenie 5 (!) labdát (4 INT + 1 fumble). Innen pedig nem is lenne szükséges folytatnom, hiszen ez az adat már önmagában nagyon beszédes. Szerencsére azért történtek érdekes dolgok is a meccsen. Ilyen például AJ Green, ő volt a fény az éjszakában a maga 5 elkapásával és 74 yardjával. Egyik támadó csapattársának sem sikerült még csak átlagos szintet sem hozni.

A Ravensnál visszont jó hír, hogy a Báró visszatért! Igaz, egy kőkemény 40,9-es PFF értékeléssel, de legalább már nem tűnik sérültnek. Viszont a frissen igazolt Woodhead megsérült.

A gyászos teljesítmények ellenére azért van remény a passzjáték feléledésére, hiszen a célpontok azért el tudnak válni a védőjüktől.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!