Vasárnap a Panthers főedzőjét megkérdezték irányítója egészségi állapotáról. Emlékezetes, hogy Newton nagyon komoly ütéseket kapott a szezon folyamán, és a holtszezonban egy vállműtéten is átesett.
Szerintem készen áll. Jó lett volna pár snapet gyakorolnia még, kicsit korábban kezdeni az előszezonban, de amit láttunk, az biztató. Tetszett, ahogy az egész támadósor összeállt, mint egy háló. Meglátjuk mi lesz a hét folyamán.
Newton március végén feküdt kés alá, hogy a dobóvállában levő rotátorköpenyt megjavítsák, mivel elszakadt. A 2015-ös MVP limitáltan passzolhatott csak az edzéseken, az előszezonban pedig egy darab, 10 játékos, 75 yardos TD drive-ot vezetett csak.
Newton az egész múlt héten teljes értékűen edzett. A Panthers orvoscsapata annyira biztos a dolgukban, hogy Joe Webb helyére leigazolták a Lions által elengedett fiatal tehetséget, Brad Kaaya-t. A borzasztó backup Derek Anderson szerződésének utolsó évében van, így most a fiatal tehetséget akarják kinevelni. A GM Marty Hurney elmondása szerint minden a tervek szerint megy, és ugyan nehéz volt elengedni Webbet a csapatban betöltött szerepe miatt, jó lépést tettek a jövő tekintetében.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
Majd Buckner ad neki, hogy hamar visszaszokjon……
Borzasztó backup Derek Anderson? Ezt azért gondoljátok át egy kicsit…