Mindössze a harmadik szezonjára készült Josh Lambo, mégis eddig tartott számára a chargerses pályafutása. Lambo ugyanis elvesztette a kicker háborút egy újonc labdazsonglőr ellen.
Younghoe Koo mindössze 2006 óta él az Amerikai Egyesült Államokban, ekkor költözött ide családjával szülőhazájából, Dél-Koreából. Mindössze 12 éves volt ekkor, és egy szót nem tudott angolul, a labdával viszont nagyon ügyesen bánt. Nem hiába tartják egy igazi labdazsonglőrnek, talán a legismertebb videó róla ez a trükkös rúgás volt:
Az előszezonban semmi jel nem volt erre a lépésre, mindkét kicker értékesítette a saját mezőnygóljait, ám a koreai származású újonc mellett tette le a voksát a Chargers vezetősége. Pedig Lambo UDFA-ként nem keresett eget verő összeget, azonban az év végén lejárt volna a szerződése, a tender helyett pedig inkább ezt a módszert választották. Koo a tavalyi egyetemi bajnokság második legpontosabb rúgója volt, a kísérletei 95%-át értékesítette a draftolatlanul az immár Los Angeles-i franchise-hoz kerülő rúgó.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok