Tom Coughlin érkezésével biztosra volt vehető, hogy erősíteni akarja a Jaguars futójátékát, a csapat el is hozta Leonard Fournette-t a draft negyedik helyén. Forunette azonban eddig nem játszott túl jól, és ezt ő is tudja.
Az LSU korábbi futója mindössze 3.5 yardot termel futásonként, leghosszabb futása pedig mindössze 17 yardos. Fournette eddig 200 yardot és 3 TD-t szerzett a szezonban, mellé pedig mindössze 88 elkapott yard párosult. Már draftolásakor is komoly kétségek voltak vele szemben, főleg amiatt, hogy nagyon egydimenziós futónak tartották. Fournette sem elégedett számaival, aminek most hangot is adott:
Tudom, hogy többre vagyok képes. Többet várok magamtól
nyilatkozta a 22 éves futó. Való igaz, számai nem túl kimagaslóak, főleg látva, hogy a második körös Dalvin Cook 4.7 yardot átlagol futásonként, vagy hogyan teljesít a harmadik körös Kareem Hunt. Ugyan a futásokhoz egy normálisan blokkoló támadófal is szükséges, Fournette számára mindenképpen intő jel, hogy még a hetedik körben draftolt, Seahawks-fal (!) mögött futó Chris Carson is jobb átlaggal fut nála. Fournette-t azonban még korai leírni, első évében Melvin Gordon is csalódást keltő játékot mutatott. Minden esetre jelenleg nem néz túl ijesztőnek ki a Jaguars futójátéka.
Fournette jelenlegi és jövőbeli játéka sok mindenről árulkodhat: napjaink NFL-jében egyre inkább igaz az a tendencia, hogy csak tényleg nagyon elit futót hoznak a csapatok a draft elején, hiszen mint azt már számos példa mutatja, simán ki lehet nevelni korrekt kezdő futókat hátsó körös vagy draftolatlan fiatalokból is.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások