Csütörtök este hatalmas rangadó várható a Texans és a Bengals között, akik az első héten összesen szereztek hét pontot. Viccet félre téve, mindkét csapat el akar rugaszkodni a padlóról, hogy ne 0-2-vel kezdjék a szezont, ezért beleadnak apait-anyait majd, ez nem kérdés. Az viszont még igen, hogy ki kezd a Houstonban. Tom Savage részben a borzasztó O-line miatt katasztrofálisan játszott, ezért jött a helyére Watson a mérkőzés során. Ő szépen kezdett, de idővel megtörték, és csupán asszisztált így a Jacksonville győzelméhez. A csapattól érkező információk szerint azonban Watson fog kezdeni, ha a bokája teljesen egészséges marad a mai edzés után is.
Borzasztó amúgy, hogy a QB-mágus hírében álló Bill O’Brien a harmadik irányítójával nem tud mit kezdeni, így elég ingatag a munkája. Ha nem villant egy hatalmasat a csapat, akkor a bye week után lehet, hogy nem BOB lesz a vezetőedző monogramja. (Ugyanez igaz Chuck Paganora is. Mármint az állása, nem a monogram.)

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Sok értelme van BÁRKIT is betenni egy ilyen o-line mögé. Akkor már inkább Savage legyen összetörve imho.
O’Brian-nek ezen a szezonon múlik minden. Tekintve, hogy most van rookie QB nem most kellene a sorsdöntő szezonnak lennie. Így viszont Luck-Pagano helyzethez hasonlóan Watson is játszatva lesz. Én azt mondom ez a szezon olyan 5-11 körül lesz a Texans-nak. O’Brian repül, viszont Watsonban talán látnak majd annyi lehetőséget, hogy egy igazi QB mágus McDaniels legyen a vezetőedző. A Patriots-Texans jó kapcsolat miatt nagyon reménykedem ebben.