Lassan már a Bills és a Jets szurkolók is hősként tekinthetők, ha megnézik csapataik első fordulós csoportrangadóját. A Jetsnél már tudjuk egy ideje, hogy mivel állunk szemben, az utóbbi egy hónapban viszont a Bills is rátett erre egy lapáttal, kezdve azzal, hogy még az irányító sincs meg a nyitómeccsre.
Tyrod Taylor ugyanis még mindig az Agyrázkódás Protokollban van, és félő, hogy a vasárnapi meccsre nem kerül ki onnan, ez esetben az újonc Nathan Peterman és a veterán T.J. Yates közül menne fel a pályára valaki a Bills támadásai során, ami finoman szóval sem közönségcsalogató. A kinti hírek szerint Petermannek van erre nagyobb esélye amennyiben Taylor nem alkalmas a játékra, Sean McDermott főedző azonban nem aggódik emiatt.
Ha be kell szállnia, akkor készen fog rá állni. Ha megnézik mit művelt az előszezonban, akkor talán maguk is elhiszik, hogy készen áll. Teljesen megbízom Nathanben, mint ahogy az összes fiatal játékosunkban, nagyszerű felkészülésen vannak túl, a fejlődési folyamatuk része pedig az, hogy pályára küldjük őket.
Mindkét csapat támadósora egészen elképesztő ráncfelvarráson esett túl akár kényszerből, akár önerőből. A Billsnél a skill pozíciókat tekintve jelenleg csak LeSean McCoy és Charles Clay, míg a Jetsből Matt Forté, Bilal Powell és Robby Anderson lehet fent a pályán a tavalyi támadósorokból, utóbbi kettő ráadásul úgy, hogy tavaly nem voltak kezdők a Jetsben.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok