A napokban lezajlott Lions-49ers trade kicsit hirtelen érte az NFL-et, ugyanis az Oroszlánok két évvel ezelőtti elsőkörös pickjüket áldozták be egy 2019-es ötödik körös pickért cserébe. A csere nyerteseit és veszteseit már kitárgyaltuk, most pedig fény derült a trade egyik lehetséges okára. Ez pedig egy sérülés/lassú felépülés a 49ers támadófalában.
Joshua Garnett ugyanis a térdével bajlódik a műtétje óta és nagy valószínűség szerint több hetes (hónapos) kihagyás vár rá. A 49ers így nagy valószínűséggel azt választja, hogy IR-re helyezi a játékost, aki így később visszatérhet a szezonban.
Helyére Zane Beadles kerülhet a kezdőben, de Laken Tomlinson megszerzésével az egész offensive line variálásra vár. Garnett 11 mérkőzésen kezdett tavaly, mint elsőkörös pick hatalmas felelősség volt a hátán a kezdő left guard poszton. Ezt nem sikerült maradéktalanul megoldania, de az év vége felé (sérülése előtt) már fejlődést mutatott. Az átalakuló csapat körül eddig is sok volt a kérdés, de ez csak tovább borzolja a kedélyeket.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Bujdy on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó