Connect with us

Hír

JPP: Ezt meg kell nyernünk!

Nemrég a Giants defensive end Jason Pierre-Paul még arról beszélt, hogy a csapat veretlenül zárja majd az évet. Mi és sok szakértő is úgy gondolta, hogy ez lehet a Giants nagy éve akkor is, ha a támadófal nem az igazi. Azonban két hét után két vereséggel áll a csapat, az offense eddig siralmas, most pedig a csoportrivális, egyelőre jobbnak tűnő Eagles ellen kell idegenben játszani.

 

 

Őszintén, ezt muszáj megnyernünk. Tudjuk, hogy szükségünk van erre a meccsre. Nem tudom elképzelni magunkat 0-3-as csapatként.

 

Valami ilyesmi járt Chester és Balentin fejében is, amikor a Giantsre tippeltek a szerkesztőségi tippjátékban. A Giants védelme ugyanis még mindig elit, az offense-ben rengeteg tehetséges skill player van, csak ugye Eli Manninget és a támadófalat kellene valahogy rendbe szedni. Erre azonban nincs sok idő, három vereség után szinte borítékolható, hogy nem lesz meg a rájátszás a csapatnak, emiatt JPP szerint úgy kell játszani vasárnap, mintha az maga a Super Bowl lenne:

 

Úgy kell kimennünk a pályára, mintha a döntőben játszanánk. El kell felejteni a maradék 14 meccset, ami még hátra van és csak a győzelemre kell koncentrálni.

 

 

Azt persze JPP sem tagadta, hogy az offense nem a legjobb. Szerinte azonban Eli Manning még mindig egy nagyszerű irányító, a támadók között pedig annyi a tehetség, hogy már tényleg csak össze kellene állnia az egységnek, és egyáltalán nem lesz meglepve, ha az Eagles ellen remekül fog játszani mindenki.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!