Jeremy Kerley nem olyan rég írt alá egy három évre szóló szerződést a San Francisco 49ersszel, amely 10.5 millió dollárról szól, melyből 2.8 millió garantált. Az elkapó azonban a garantált összegen kívül nem sok mindent fog kapni a 49erstől, mivel úgy döntött a csapat, hogy inkább kivágják a veterán játékost.
Amilyen későn érkezett tavaly a csapathoz Kerley, annyira pozitív meglepetés volt minden tekintetben. 64 elkapásból 667 yardot és 3 touchdownt szerzett, miközben minden mérkőzésen csapata rendelkezésére tudott állni. A csapat támadójátékának kevés pozitívumai közé tartozott az ő játéka, elkapásokban és elkapott yardokban is vezette a házi listát.
Pierre Garcon érkezésével azonban az első számú elkapó posztot biztosan elvesztette csapaton belül. Kyle Shanahan és stábja pedig valószínűleg úgy gondolkodik, hogy egy veterán go to guy elég lesz és a második/harmadik számú opciókként inkább a fiatalokkal számolnak.
A 28 éves játékos azonnal szabadon igazolhatóvá vált a kivágását követően.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások