A Chicago Bears előbb sérültlistára tette, majd kivágta linebackerét, Lamarr Houstont.
Houston így automatikusan a szabadon igazolható játékosok listájára kerül és bárkivel aláírhat majd, ha egyszer felépül sérüléséből.
A linebacker legutóbbi térdsérülése annyira nem súlyos, de emlékezhetünk rá, hogy Houstonnak korábban már kétszer elszakadt az elülső keresztszalagja. Egyik alkalommal ráadásul ünneplés közben sikerült.
A Bears még 2014-ben, öt évre szerződtette a játékost 35 millió dollárért cserébe, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem is feltétlen a játékával volt probléma, hanem folyamatos kihagyásai miatt telhetett be a pohár a csapatnál: három év alatt a 48 mérkőzésből 22-t kihagyott.
A 30 éves játékosnak még mindig helye lehet a ligában, de először most saját magának kell bizonyítania, hogy képes ismét teljesen felépülni, hogy aztán majd a csapatokat is meggyőzze arról, hogy ajánljanak neki szerződést.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
“Houston, baj van!”