Connect with us

Összefoglaló

McVay magic és kiütések – mit tanultunk a héten?

Bills @ Panthers, 19:00

3-9

Sokak várták kíváncsian a korábbi Panthers edző, Sean McDermott visszatérését Carolinába. A Bills vezetőedzőjének eltökélt szándéka volt, hogy megtartsa csoportelsőségét a Patriotsszal szemben az AFC Keleti csoportjában. Az első negyedben egyértelműen a Panthers dominálta a mérkőzést, a védelem gyorsan leparancsolta a Bills támadóit, a támadósor pedig jól tudott haladni a pályán – bár így is csak 3 pontot tudtak szerezni. Az első negyedet a Bills 16 támadóyarddal zárta. A Bills a második negyedben is folytatta a szenvedést, a Panthers jól lekapcsolta a futójátékaikat, elkapók hiányában pedig a passzjáték sem működött. A Panthers ellenben jól keverte a kártyáit, Stewart és McCaffrey egyaránt használva jól működött a futójáték, ami mellé egy hatékony passzjátékot is fel tudtak mutatni a Benjamin-Funchess-Olsen triónak hála. Olsen azonban nem tudta tovább segíteni csapatát: az öltözőbe kellett sántikálnia – mint utólag kiderült, eltört a lábfeje. A Panthers hiába kontrollálta a labdát és haladt előre, a harmadik kísérletek rendre sikertelenek lettek, így a második negyed végén is csak 6-0 volt az állás, a Bills mindössze 39 támadóyardot tudott összehozni.

A második félidőben kicsit összeszedte magát a Bills, megszerezték a mérkőzésen első pontjaikat, Steven Hauschka 45 yardos mezőnygóljával. A második félidőben a Panthers is csak egy mezőnygóllal tudta növelni az előnyét, így a befejezés igen izgalmasra sikerült, a Bills a Carolina 33-sán, 4&11-el állt, 14 másodperccel a mérkőzés vége előtt, 9-3-as hátrányban. Tyrod Taylor passzát azonban Zay Jones nem tudta elkapni, így pedig a mérkőzés eldőlt.

A különösen pontgazdag mérkőzést így a kevésbé rosszul játszó csapat, a Panthers vitte el. A Carolina szurkolói számára mindenképp pozitívum, hogy a támadósor képes haladni, azonban mindenképpen fejleszteni kell majd a megtett yardok pontra váltásán is. A Billsnél ellenben nagy a gond, gyakorlatilag semmit nem tudtak felvonultatni támadóoldalon, LeSean McCoy 12 futásból 9 yardot szerzett, míg Taylor a mérkőzés végére 125 passzolt yardig jutott, INT és TD nélkül.

 

Patriots @ Saints, 19:00

36-20

A Saints és a Patriots mérkőzését már a kezdete előtt nagy felhajtás övezte, sokan az amerikai szakértők közül minden idők (!) legtöbb pontjával járó találkozójának várták a két csapat összecsapását. Az első drive-on rögtön megmutatkozott “Brady haragja”, mint kés a vajon mentek át a Saints védőin (bár az azért nem túl nehéz…), Brady 7-ből 6 sikeres passzt adott, úgy, hogy mindössze három elkapója aktív a meccsen – ők mondjuk jó ideig nem is kaptak labdát. Kicsit árnyalja a kezdő drive-ot, hogy Gostkowskinak nem sikerült az extra-pontot értékesítenie. A Saints is erősen kezdett, és a passzjátékkal gyorsan a Patriots térfelére verekedte magát, ahol aztán az Ingram futás, Peterson futás, Brees incomplete passz hármassal egy mezőnygólra voltak csak képesek. A Patriots hathatós választ adott: Gronk 52 yardos TD-jével nagyon hamar előnyre tettek szert.

A Saints azonban nem tudott érdemben válaszolni, amihez erősen hozzájárult a sérülésekkel tarkított támadófal katasztrofális játéka. Brady viszont nem lassított, Hogannek adott TD-jével 20-3-ra vezetett a Patriots a Saints ellen. A második negyed elején a Saints támadósora felébredt, a Patriots pedig folytatta a pusztítást, hála Hogan és Gronk elkapásainak. Brady még a félidő előtt levezényelt egy 2 minute drillt, amivel a Patriots 30-13-ra vezetett az első félidő után. Lehetett volna ez több is, ha Gronk nem ejt el egy sima TD-t.

A második félidőben a Saints támadósora megint alulteljesített, a védelem pedig teljesen összeomlott. A fejetlenséget jól mutatja, hogy egy 3&5-ös szituációnál Brady interceptiont dobott, amit visszafújtak, mert 12 védő volt a pályán, ami ráadásul az öt yardos büntetéssel first downt eredményezett, majd két play múlva Brady újabb INT-jét ezúttal egy defense holding miatt fújták vissza. A pontzuhatagnak kinéző mérkőzés igen egyhangú lett. A Saints ráadásul elvesztette még egy kulcs emberét: Marshon Lattimore került az agyrászkódás-protokollba, míg a másik oldalon Gronk szedett össze egy kisebb csípősérülést. A Saints az utolsó percekben kozmetikázott kicsit a statisztikáin: Fleener elkapott TD-je sokak fantasy csapatát menthette meg.

Az első negyed után kialakult 20-3-as vezetés megadta a mérkőzés alaphangját, Bradyék lemosták a pályáról a Saintset, és bizonyították, hogy a Chiefs elleni vereség ellenére is komoly versenyben vannak a Super Bowl-részvételért. A Saints ezzel szemben teljesen kilátástalan játékot mutatott, az eddigi években remekül működő támadósor is leszerepelt egy olyan védelem ellen, amit Alex Smith és a Chiefs támadósor könnyedén elpusztított. Ha a támadóoldalon is romlik a csapat teljesítménye, az véglegesen megpecsételheti Sean Payton sorsát, aki alatt már nagyon inogott eddig is a szék. Brady pedig beteljesítette bosszúját, 447 yard és 3 TD került a neve mellé, amihez nagyon kellett Gronk és Hogan kiváló játéka, de Burkhead, Dorsett és White is kimagasló teljesítményt nyújtott. A Saintsnél támadóoldalon Peterson és Ingram együtt 50 yardot futottak (nem számítva egy futást, lsd. később), míg Brees 323 passzolt yarddal és 2 TD-vel zárt. Védő oldalon a Saints pocsék volt, DeVante Harrist gyakorlatilag bárki megégette, aki arra járt, Vaccaro pedig nem bírt Gronkkal. A mérkőzést látva talán van oka az elcseréléséről szóló híreknek. A Patriotsnál a védelmet szilárdan tartotta a McCourty-Chung páros, de remekül játszott az eddig névtelen Jonathan Jones, és az újonc Deatrich Wise is.

A mérkőzés azonban megkapja a legjobb garbage time díjat: 4 másodperccel a mérkőzés vége előtt, Ingram futott(!) 28 yardot, ezzel szintén boldog pillanatokat szerezve néhány fantasy-tulajdonosnak (köztük nekem is…).

A Saints secondary a mérkőzésen:

Mit tanultunk ma: Igazából semmi újat. Bradyt nem jó felbosszantani, a Saints védelme pedig mindig képes rosszabb lenni, mint az előző évben.

A mérkőzés embere: Tom Brady, 447 yard, 3 TD.

 

Redskins @ Rams, 22:25

27-20

Újabb hazatérés a fordulóban: Sean McVay, a Rams vezetőedzője küzdött meg korábbi csapatával, az első fordulóban vereséget szenvedő Redskinsszel. A mérkőzés első negyedében a csapatok mindössze három pontot tudtak összehozni, Dustin Hopkins 41 yardról értékesített mezőnygólt. Ezután azonban megindult a pontgyártás, először Chris Thompson szerzett futott TD-t a vendégek számára. A Rams igyekezett kapaszkodni, de rosszkor jött számukra Todd Gurley elejtett labdája, amit a Redskins szerzett meg. Ezután viszont Gurley javított, egy 1 yardos futott TD-vel  13-7-re módosította az állást. A félidő végén azonban a Rams bemutatta, miért is Rams: Chris Thompson ezúttal egy 61 yardos TD-t futott a Los Angeles-i csapat ellen.

A harmadik negyed hozta a mérkőzés talán leglátványosabb játékát: Jared Goff passzát Todd Gurley váltotta 18 yardos TD-re, nem is akárhogy:

A negyedik negyedben, 20-20-as állásnál aztán Cousins is megvillantott valamit, és Ryan Grant elkapott TD-jével megszerezte a vezetést a Redskins. A hajrában Goff hibázott, és eladta a labdát, a Redskinstől Mason Foster szerezte meg a meccset eldöntő interceptiont.

A mérkőzésen nem csak Goff és Cousins passzolt, Johnny Hekker egy 28 yardos fake punt passzt is bemutatott, ami first downt jelentett csapatának. Goff 15/25, 224 yard 1 TD 1 INT-el zárt, míg Cousins 18/27, 179 yard és 1 TD-t pakolt fel a táblára. A Redskinsnél Rob Kelley 12 futásból 78 yardot pakolt össze, bár bordasérülés miatt el kellett hagynia a mérkőzést, míg Chris Thompson 3 futásból 77 yardot, és 2 TD-t jegyzet. Gurley is jól játszott, 16 futásból 88 yard és 1 TD jött neki össze, amihez hozzáadott még a levegőben 48 yardot és 1 TD-t. Kiemelendő még az újonc Gerald Everett játéka a Ramsben, a fiatal tight endnek 3 elkapásból 95 yardot sikerült szereznie. A Redskinsnél kapott lehetőséget az előszezonban fumble-problémákkal küzdő Samaje Perine is, neki 21 futásból 67 yard sikerült.

Mit tanultunk ma: McVay ahova megy, ott jó az offense. A számok alapján ez kevéssé látszik ebből a mérkőzésből, de McVay gyakorlatilag másodvonalas emberállománnyal (a Woods-Kupp-Austin-Watkins négyes egyelőre nyugodtan hívható annak) és az eddig bust-szagú Goffal is viszonylag jól tudott játszani. Bár Goff hibázott a mérkőzés végén, és nem is a liga legjobb védelme ellen játszott, ilyen kiegészítő személyzettel (beleértve a támadófalat is) ez kiemelkedő teljesítmény a fiatal irányítótól, akinek lehet, hogy a karrierjét mentette meg McVay érkezése. Ellenben a Redskinsnél vannak bajok McVay távozásával: bár elvesztették Garcont és Jacksont is, a helyükre érkeztek azért elkapók, de őket nem nagyon tudták használni. Terelle Pryor egy borzalmas Brownsban is 1000 yardos volt, Doctson pedig korábbi első körös, aki végre felépült sérüléséből. Melléjük még ott van Jordan Reed és a sokak által breakout-játékosnak tartott Crowder is. Ilyen fegyverekkel Cousins első két heti teljesítménye hatalmas visszaesés a tavalyi McVay-erához képest.

A mérkőzés embere: Chris Thompson, 3 futás, 77 yard, 2 TD, 3 elkapás, 29 yard. Thompson nagy játékai kihúzták a Redskinst a gödörből. Thompson pedig folytatja az első hetihez hasonló remek szereplését. Sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem élne a kapott lehetőségekkel a fiatal RB.

 

Cowboys @ Broncos, 22:25

17-42

A forduló egyértelműen legfurcsább mérkőzését játszották a Mile High Stadionban. Pontosabban akarták játszani, mert az első negyed végén az érkező vihar miatt 1 órát késleltették a mérkőzést, ami kifejezetten kellett az addig pocsékul játszó Cowboysnak. Az első negyed elején a Broncos jól keverte a kártyákat, Siemian pedig tökéletes TD passzt adott Sandersnek a rengeteg elhibázott szerelést bemutató Cowboys védelem ellen. Lehetett volna nagyobb előnye is a Broncosnak, azonban a biztos lábú McManus kihagyott egy mezőnygólt az első negyedben.

A vihar miatti szünet segített kicsit feléledni a Cowboysnak: Dak Prescott Dez Bryantnek osztott ki egy tökéletes TD passzt Talib mellett. Igaz, ehhez kellett, hogy a védelem labdát szerezzen az ellenfél 5 yardosán belül. Ezután viszont rákapcsolt a Broncos, CJ Anderson futásaival, és Siemian kiváló játékával a félidő végén már 21-10-re vezettek. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy két kulcsember is kiesett az amúgy is hiányos Cowboys secondaryből: az újonc Chidobe Awuzie kénytelen volt az öltözőbe menni, míg Nolan Carollt kétszer is saját játékosa ütötte ki, a második után nem tért vissza a pályára. Ha hozzátesszük, hogy Orlando Scandrick sem volt hadra fogható, akkor látható, hogy igencsak foghíjas volt ez a secondary. Így a Thomas-Sanders párosnak viszonylag könnyű dolga volt a Brown-Lewis CB kettős ellen. A Cowboys fejben is összeszedetlen volt: az egyébként 2 sacket szerző Demarcus Lawrence egy mezőnygól-kísérletnél szabálytalan volt a Broncos long-snapperével, ami miatt a play first downt ért, amelyet végül TD-re váltott a Broncos.

A hajrában a Cowboys nem tudott kapaszkodni, Dez Bryant kezei között átcsúszott egy labda, amit Chris Harris szerzett meg. A harmadik negyedben ezzel szemben a Broncos folytatta a menetelést, újabb 2 TD-t raktak fel a táblára. Siemian játékát csak 1 INT-je árnyékolta be, amely során félreértették egymást Thomasszal, így a Dallas megszerezte a labdát. Prescott még kozmetikázott kicsit statisztikáin egy Jason Witten TD-vel, de a mérkőzést így is egy Talib 102 yardos pick-six zárta le.

A Broncos gyakorlatilag tökéletesen játszott, leszámítva Siemian INT-jét és McManus rontott rúgását. Jól kontrollálták az órát, Andersonnal jól működött a futójáték, Siemian pedig 231 yardot és 4 TD-t hozott össze. Ezzel szemben Prescott katasztrofális volt. Bár a számokon nem látszik: 238 yard, 2 TD, 2 INT, azonban aki látta a mérkőzést, az nem tudott elmenni a rossz teljesítmény mellett. Prescott sokszor rossz döntéseket hozott, de a legnagyobb probléma a kreativitás hiánya volt a támadójátékban: Prescott folyamatosan Bryantet erőltette, Talibnak kétszer is hajszálon múlott, hogy nem csak leütni, hanem elkapni is el tudja a Bryantnek szánt passzt, míg a mérkőzést lezáró pick-six is szintén egy ilyen erőltetett dobásból jött. A Witten TD is szép statisztikailag, de egy teljesen üres játékost megjátszani nem feltétlenül olyan kiemelkedő érdem. Mentségére szóljon, hogy Zeke 9 futásból 8 yardot szerzett, így gyakorlatilag egydimenziós játékot kellett, hogy folytasson a Cowboys. Ráadásul a támadófal is szörnyű volt, Prescottott szétverték, elsősorban Von Miller, aki gyakorlatilag minden playen szétszedte a vele szemben álló Collinst, akiről a mérkőzés után rögtön fotót is készítettek:

A Dallasi támadófal teljesítményét jól mutatja az alábbi ábra (védők átlagos távolsága a passz elengedésekor a QB-tól), érdemes összevetni az adatokat a liga átlaggal (fekete vonal):

Miller játékát kicsit beárnyalja a sok rá dobott offside, de ennek ellenére is elmondható, hogy a Denver védelme ezúttal szétszedte a Dallas támadósorát. Egyre inkább veszélyesnek látszik ilyen játékkal ez a denveri csapat. Az egyetlen aggódnivaló a Broncos szurkolók számára, hogy a mérkőzésen az eddig jól játszó Bennie Fowler és az első körös Garett Bolles is megsérült.

Mit tanultunk ma: No Zeke, no party. Zeke nélkül nem volt gyakorlatilag semmilyen támadása a Cowboysnak, Prescott passzaira számítottak az ellenfél védői. Maga Elliott sem volt olyan hatékony, mint a tavalyi szezonban, azonban az ő teljesítményét is negatívan befolyásolta a támadófal szenvedése.

A meccs embere: CJ Anderson, 25 futás, 118 yard, 1 TD, 3 elkapás, 36 yard, TD.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!