Elég mozgalmas napon vannak túl a Seahawks szurkolói, miután csapatuk három cserét is végrehajtott. Először a Patriotstól szerezték meg a CB Justin Colemant, majd a Jetstől a DL Sheldon Richardsont, ezúttal azonban nem szereztek, hanem eladtak valakit, méghozzá a nemrég szerződtetett Tramaine Brockot.
A 49ers korábbi cornerét a nőverő balhéja miatt vágta ki azonnali hatállyal John Lynch, és úgy nézett ki, hogy börtönbe is kerül majd tettéért a 29 éves játékos. Ám Brockot felmentették, így hirtelen a legkeresettebb szabadügynök lett a piacon, és végül a Seahawks ajánlatára mondott igen, részben azért, mert ők már a menesztését követően felvették vele a kapcsolatot. A mostani csere után azonban kiderült, hogy valószínűleg csak az “ingyen pick” mozgatta őket a játékos szerződtetésében, hiszen egy 7. körös draftcetliért cserébe Minnesotába postázták.
A Vikings úgy volt vele, hogy ennyi “bukás” belefér, miután ingyen nem sikerült szerződtetniük, hiszen az így sem gyenge secondary tovább erősödhet. Brock a távozó Captain Munnerlynt pótolhatja majd, a Xavier Rhodes – Tramaine Brock – Terrence Newman hármas pedig nem hangzik rosszul.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Ragi on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli