Connect with us

Hír

Remek cornert szerzett a Giants a Steelerstől

Hiába van elit CB-duója a Giantsnek Dominique Rodgers-Cromartie és  Janoris Jenkins személyében, illetve hiába van ott harmadik számúnak az első körös Eli Apple, a New York-i csapat mégis beruházott egy negyedik tehetségre: egy kondíciós pickért cserébe megszerezték a Steelerstől Ross Cockrellt.

 

 

Cockrell 2014-ben a Bills 4. körös védője volt, de csak egy évig maradt Buffalóban, kivágása után a Steelers szerezte meg. Ott viszont szépen felépítette magát: 2015-ben hét, tavaly pedig minden meccsen kezdő volt és remekül játszott. A PFF szerint a Steelers titkos szupersztárja volt, aki mindössze két TD-t engedett egész szezonban, pedig 1217 snapet töltött a pályán. Ráadásul olcsón maradt, hisz mindössze 1,7 millió dollárjába került idén a Steelersnek, bár a szerződése összesen egy éves.

 

A csere elég fura, mert bár a Steelersnek ott van a frissen igazolt Joe Haden, a másodéves Artie Burns és William Gay, utóbbi már 32 éves, míg Cockrell csak 25, így egyértelműen utóbbi a jövő (ki tudja, mennyit játszik a Giantsben és hogy milyen kompenzációt kapnak érte). A Giants részéről talán érthetőbb a dolog, mert DRC-t állítólag már szeretnék elküldeni és hosszú távon lehet, hogy Cockrell pótolhatná a kiváló veteránt. Ám ha ez mégsem jönne be és a corner a piacon talál magának új csapatot, akkor könnyen járhat a Giantsnek egy kompenzációs pick. Ha ez nagyobb, mint amit a Steelersnek küldenek, akkor már nyertek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!