Connect with us

Hír

Több kulcsjátékos is kisebb sérülést szenvedett

Tegnap már a fontosabb nevek komoly sérüléseiről beszámoltunk, de Yanda és Olsen mellett is van pár olyan kezdő, aki pár hétig (vagy csak a következő hétről) kieshet a csatasorból. A három legfontosabb név alighanem, Tyler Eifert, Terrance West és Randall Cobb.

 

 

A Packers már vasárnap elkezdte feltölteni az orvosi szobát elkapókkal, de Jordy Nelson sérülése mellé bejelentkezett Randall Cobb is. Az elkapó a vállával bajlódik, bár a legutolsó jelentések szerint semmi komoly és az állapota day to day, így nagyobb az esély a játékára a Bengals ellen, mint nem. A héten mindenesetre végig monitorozzák a sérülést. A leendő ellenfélbélből Tyler Eifert játéka kérdéses, ugyanis a tight end hát és térdproblémával is küszködik, könnyen kihagyhatja a harmadik találkozót. Eifert játéka egyébként is hagyott kívánnivalót maga után, de ebben természetesen irányítója és támadófala is kiveszi a részét.

 

A harmadik kérdéses állapotú játékos pedig a Ravens futója, Terrance West, aki nem az első futó lenne a csapatnál a kiesők közül. Az ő esete azonban más, mint az előző két játékosé, ugyanis nem súlyos a sérülése, de mindenképp pihentetésre és kezelésre szorul. Ennek megfelelően, az ő távollétére a legkisebb az esély. Ez egyébként részben meg is magyarázhatja miért volt többet a pályán Allen a legutolsó mérkőzésen. Mind a három játékos tehát kérdéses a következő hétre, de nagyobb az esély arra, hogy mind a hárman ott lesznek hétvégén, mint bármelyikük távollétére.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!