Akik figyelmesebben böngészték az oldalt, azoknak feltűnhetett, hogy újra van Tippjáték menüpontunk. Ez természetesen azt jelenti, hogy idén is lesz FK! Tippjáték!
A tippjátékot a http://fkclub.hu/tippjatek/ – linken érhetitek el, vagy egyszerűen nyissátok meg az oldalt és ott válasszátok ki a Tippjáték menüpontot. Ezután egy új ablakban ez a felület jelenik meg:
Be lehet regisztrálni Facebook fiókkal vagy emailes regisztrációval. FONTOS: minden tavaly használt profil él! Vagyis nem kell újból regisztrálni, tudjátok használni a tavaly megadott felhasználónevet és jelszót!
Az alap játék
A játék lényege, hogy meg kell tippelni az adott párharcok győzteseit úgy, hogy különböző téteket raksz rá. A “zsetonok” 1-16-ig terjednek értékben (attól függ, hány mérkőzés van a héten). Nyilvánvalóan célszerűbb a Packers-Jaguarsra, ahol szinte biztosan a Packers győz (vagy nem), a 16-os zsetont tenni, míg egy nehezen megtippelhető mérkőzésre az 1-est. Minél biztosabbak vagyunk egy párharc kimenetelében, annál nagyobb pontszámú zsetont célszerű rá tenni.
Mellékeltem egy, a játék során is bármikor előhívható útmutatót:
Az nyer, aki, aki év végére a legtöbb pontot szerzi, illetve lehetőség szerint a legjobb 12 tippsor tulajdonosát is díjazni fogjuk.
Survivor Pick
Ez a tavaly bevezetett új játékunk, ami Survivor Pickre kattintva érhető el. A játék lényege, hogy minden héten (kivéve a 16-17.-et , mert ott csak egy-egy meccsre kell tippelni) ki kell választani két csapatot, ami szerintetek győzni fog. Egy csapatot egy játék(szezon) során csak egyszer lehet kiválasztani, a rendszer nem is engedélyezi többször. Tehát nyilván nem lehet minden hétre a Packersre vagy a Patriotsra fogadni, muszáj lesz egyszer a Brownsra, a Jetsre és a 49ersre is.
Jól meg kell ezért gondolni, hogy mikor kit választunk, ettől lesz érdekes az egész. Hogy tippelhess, a kiválasztott csapatokat egérrel a kijelölt négyzetbe kell húzni, majd menteni és kész is (vagy simán rákattintani):
A pontozási rendszer a következő:
– Aki HELYESEN tippel, az +1 pontot kap, tehát egy szezon során összesen maximum 32 pont szerezhető.
Értelem szerint a legtöbb pontot szerző játékos fog nyerni (holtverseny esetén az dönt, hogy ki volt hosszabb ideig hibátlan), illetve külön díjat kap a leghosszabb időn keresztül hibátlanul teljesítő játékos is.
Nyeremények
Természetesen a dicsőség mellett különböző díjakat lehet nyerni a játékokban elért sikerekkel, de erről majd később. Viszont lesznek különdíjaink is, amikkel szintén lehet értékes dolgokat nyerni. Ilyen például:
– Ha valaki valamelyik tippjátékban minden tippjét elrontja, azaz 0 ponttal fejezi be a versenyt, különdíjat kap. Értelemszerűen, ha csak egyetlen tipp is hiányzik, az kizáró ok. És mivel az eredeti játékunkban nyilván sokkal több meccsre kell tippelni, ezért az ott minden tippjét sikeresen elrontó játékos sokkal nagyobb nyereményt kap.
– A hibátlan tippsorokért különdíj jár. Ez a régi játék esetében azt jelenti, hogy aki egy adott héten (ahol legalább 14 meccs volt) minden mérkőzést helyesen tippelt meg, kaphat különdíjat. Az új játéknál pedig a tökéletes, 32 pontos szezon után jár majd extra nyeremény.
Határidő: az aktuális meccs kezdete.
Tavalyi győzteseink:
Péter Eiben (Korong: 1. hely, Survivor: 2. hely) – Péter a korongos játékunkban egy pont előnnyel első, a Survivorben pedig holtversenyben lett első. Azonban utóbbi esetében ő már rögtön a második héten rontott, így végül második lett.
Ttotya (Korong: 2. hely, Top12: 1. hely) – Ttotya egy ponttal maradt le a korongos összetett első helyről, azonban a top12 eredmény alapján első lett (érdekes módon Péter csak a 8. lett a legjobb 12 eredménye alapján, a konzisztenciájával nyerte meg a versenyt).
Vampeare (Survivor: 1. hely, leghosszabb hibátlan sorozat) – Vampeare a Survivorban lett holtversenyben első, de mivel ő bírta a legtovább hiba nélkül, így ő lett a végső győztes.
Green (Survivor: 3 hely) – Valójában első volt holtversenyben, de már az első héten hibázott, így ez csak a harmadik helyre volt elég.
patopali (Hibátlan tippsor) – a 13. héten hibátlan tippsort adott le, egyedüliként az 1000 fős mezőnyből.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
Ez az egyik legjobb dolog az FK-n a sok minőségi és érdekes cikk mellett. :) imádom a tipp játékot. El se hiszem, már csak pár nap és itt a szezon!