Igaza lett Riversnek: a 0-4-es kezdés után (amiből hármat is legfeljebb 3 ponttal vesztettek) elkezdték oktatni a népeket, és miután két szoros meccsen behúztak egy győzelmet a Giants és a Raiders ellen, kinullázták a Broncost. A feltámadásban legnagyobb szerepe talán a liga egyik, de jelenleg akár “a” legjobb passzsiettető duójának van, ugyanis Melvin Ingram és Joey Bosa neve garancia az összeszart QB-nadrágokra. Bosa félelmetesen okos, nagyon jól tud ütemet váltani, és nem az irányító helyét támadja, hanem az irányítót magát.
A Denver elleni győzelemben is nagy szerepe volt a két tehetségnek. Összesen 70 snapen kellett terrorizálniuk az irányítót, ebből tizenháromszor tudtak nyomást helyezni Siemianre. Bosa ötször siettette a passzt, kétszer vitte földre, míg Ingram négy siettetés és egy sack mellett egy ütést is összehozott. Ez azt jelenti, hogy Siemian a 35 passzkísérletének közel negyven százalékán nem tudott teli erőből a dobásra koncentrálni, mert vagy sietnie kellett, vagy a földön feküdnie.
A fenti jelenetsor megmagyarázhatatlan. A Chargers ugyanazt csinálta a Denver ellen, amit ők is évek óta mindenki mással. A csapat negyedik a sack-ranglistán, és csupán a Jaguars Campbell-Ngakoue párosának van több sackje, mint Ingramnek és Bosának – egy féllel. Kell is, mivel a védelem egésze az egyik legrosszabbul fogja a futást – vagyis pont, hogy nem fogja. A speciális egység pedig nagyon nem könnyíti meg a dolgát Riversnek, Ingramnek, és Bosának.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
Legutóbbi hozzászólások