Váratlan hírre ébredhettünk ma reggel, hiszen Martellus Bennett, a Packers tight endje egy nyilatkozatában elmondta, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó szezonja a profi ligában, és a szezon végén visszavonul.
Bennett az idei free agency során írt alá Green Baybe egy 3 éves szerződés keretein belül, de mindössze egy szezon után nem hogy távozna, hanem egyenesen vissza is vonulna. Bennettet sok atrocitás érte amikor a testvérét a földre vitték a rendőrök az augusztusi McGregor – Mayweather gálameccset követően, a nyilatkozatai alapján az ehhez hasonló sérelmek vezethettek oda, hogy meghozza ezt a döntését.
A bye weekünknek hála rengeteget tudtam a családommal beszélni egy komoly döntésemről, és arra jutottam, hogy a szezon végén nagy valószínűséggel visszavonulok. Az utolsó nyolc meccsemet azoknak ajánlom, akik az egész karrierem során támogattak, és segítettek azzá a játékossá válni, aki most vagyok. Értük fogok harcolni a szezon hátralévő részében, így szeretném megköszönni a megannyi támogatást.
– mondta Bennett.
Sokan szemrehányóan felhozzák neki, hogy a keddi trade deadline előtt mennyire okos egy ilyen bejelentést tenni, vagy netán pont azért tette, hogy egy conternder csapathoz cseréljék el Aaron Rodgers sérülését követően, de ezt ki-ki döntse el maga. Ami biztos, hogy ha Bennett visszavonul, akkor fizetnie kell, mert a 3 évre kapott $6,3 milliós aláírási bónuszából csak egy évet használt el, így $4,2 millióval tartozik a Packersnek. A 30 éves tight end a “nagy valószínűséggel” szavakat használva ugyan bebiztosított magának egy kiskaput ha meggondolná magát, úgyhogy még várjuk ki a történet végét. Na meg egy komolyabb indoklást…

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
Legutóbbi hozzászólások