Az Oakland Raiders a hétvégén szoros vereséget szenvedett a csoportrivális Chargers csapatától, pedig Derek Carr visszatért a kezdő irányító posztjához. A fiatal irányítók két héttel a mérkőzés előtt szenvedett sérülést és bár egyes hírek arról szóltak, hogy 3-4 hetet is kihagyhat végül egyetlen mérkőzésen ült csak a nézők között. Visszatérése azonban nem sikerült dicsőségesre.
A 21/30 nem egy borzasztó mutató, de a 171 yard már igen kevés. Carr yard/attempt átlaga folyamatosan esett vissza az elmúlt fordulókban és ez a Chargers ellen érte el a csúcspontját. Így pedig a csapat nem is volt képes potens offense teljesítményre. Sokat kérdezték arról Carrt, hogy nem-e tért vissza túl korán a sérülése után, de ő cáfolta a kritikákat.
Semmi köze a hátamhoz ennek. Nagyon jól játszott a Chargers védelme. Megpróbáltak nyomást generálni és megtéveszteni minket. Ez sokszor sikerült is nekik.
Majd ez után hozzátette, hogy a támadósornak meg kell hoznia pár módosítást, hogy igazán jól működjön minden. Az idei év egyik csalódása a Raiders, akiktől közel hasonló teljesítményre számítottunk, mint tavaly, de úgy tűnik semmit nem léptek előre.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
Legutóbbi hozzászólások