Dak Prescott zseniális újonc évével megalapozta magának a hírnevet. Szerencséje van ugyan Amerika csapatával, mert így a teljesítménye utáni hírnév szinte megduplázódik, mintha ugyanezt a Jets irányítójaként tette volna, de nem vegyük el tőle az érdemeket. Idén talán kicsit visszább esett a teljesítménye, de még így is ő a legkeresettebb marketing név a futball világában.
A március 1 és augusztus 31 közé eső periódusban ugyanis az ő nevével ellátott termékek fogytak a legjobban országszerte. Ez azért is nagy szó, mert rajta kívül olyan népszerű játékosok vannak a lista első tíz helyezettje között, mint Tom Brady, Aaron Rodgers vagy Antonio Brown. Rajta kívül egyébként még egy Cowboys játékos, Ezekiel Elliott is a top10-be került.
Ebből is látszik, hogy a pályán nyújtott teljesítmény nem mindig korrelál teljesen a pályán kívüli értékkel, ugyanis Prescott idén csak 18. legpontosabb irányító és nyomás alatt sem teljesít jobban. A QB ratingje már jóval jobb ennél, itt top10 számokat tud felmutatni, tehát még mindig a liga jobbik feléhez tartozik. Egyébként Prescott a kicsit gyengébb második év ellenére is jól játszik és folyamatosan fejlődik, olvasásban, játékintelligenciában.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 13. forduló
- Derek Carr kezd a Saintsben vasárnap
- FK! Preview #14
- Az arrogáns zsarnok, akiből soha nem lesz újra főedző – a Josh McDaniels-sztori
- Mindenki veszített a csütörtök esti rangadón
- Sean McDermott terroristákat hozott fel követendő példaként
- Poszttraumás amnéziája van a Panthers tight endjének
- A Steelers történelmet írt, de bár ne tette volna
- Justin Jefferson a sérülése ellenére is 1000+ yarddal akarja zárni az idényt
- Robbie Gould visszavonul
- Évi 12 milliós szerződést kapott a Dolphins RT-je
Legutóbbi hozzászólások