Miután a San Francisco 49ers csapata megszerezte Jimmy Garoppolót a Patriotstól, gyorsan ki is vágták Brian Hoyert, aki így új csapat után nézhet. Feltehetőleg a Patriots lesz a végállomás.
A Patriots és a 49ers közel volt ahhoz, hogy belefoglalják a cserébe Hoyert, azonban a Patriots végül ezt nem szerette volna, hiszen akkor -vélhetően – magasabb fizetést kell neki adni, illetve beleszámítana a kompenzációs pick formulába is, ami miatt egyel kevesebb draft cetli ütné a Pats markát a 2018-as játékosbörzén. Így feltehetőleg az történt, hogy a Patriots kikötötte, hogy a 9ersnek Hoyert kell kivágnia, hogy helyet szabadítson fel Garoppolo számára.
A Patriotsnak ugyanis jelenleg nincs irányítója Tom Brady mögött a keretben, még csak a gyakorlócsapatban sem. Hoyer pedig nyilván ideális választás lenne, dolgozott már a csapatnál, ismeri a rendszert, tökéletes backup irányító. Hoyer egyébként elég jól járt ezzel az egész történettel. Kapott a 9erstől $10 millió garantáltat, aztán leült a padra pihenni, most meg elmegy a címvédőhöz szintén pihenni egy kis plusz betevőért.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások