Connect with us

Hír

Hue Jackson: én is leléptem volna a szurkolók helyében

Korábban volt szó azokról a szurkolókról, akik a Super Bowl közben hagyták el a stadiont csalódottságukba. Most hétvégén is voltak nézők, akik idő előtt távoztak, de az ő esetük más. A Browns egy újabb hatalmas verésbe szaladt bele hazai pályán, a csalódott nézők pedig úgy döntöttek elég vesztes csatát láttak.

 

 

Ez a kérdés mindig trükkös, mert meg lehet közelíteni úgy a dolgot, hogy a csapat mellett állj ki akkor is, amikor épp vereséget szenved és akkor is ha nyer. Ha megvetted a jegyet, akkor maradj kinn azon a nyolc darab hazai találkozón, amit egy szezon ad, mert ez nem sok lehetőség. Ugyanakkor nehéz hibáztatni a Browns szurkolókat, akik évről-évre elhiszik, hogy végre valami beindul, de csak egy szemétdomb áll a csapat helyén. Hue Jackson egyáltalán nem is hibáztatja azokat, akik idő előtt leléptek. Sőt ő maga is beállt volna közéjük.

 

Ez bánt engem. Láttam az egészet. Mindent meg akarunk tenni azért, hogy azt kapják amit megérdemelnek, de most nem sikerült. Megértem azokat akik távoztak. Nem játszottunk elég jól. Remélem ettől függetlenül legközelebb ugyanúgy eljönnek. Hétfőn mi visszamegyünk edzeni és készek leszünk a következő csatára.

 

Értem én hogy hosszú távú építkezés és türelem kell egy fiatal csapat, egy franchise romokból való felépítéséhez, de ez egyelőre kevés. Nagyon kevés. Igazából jelenleg semmivel nem tűnik jobbnak ez a gárda, mint két-három éve.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások